Karitatív akciók sora fűződik Juhász Zoltán nevéhez

– Gyermekkorom óta szeretem az édességeket, a süteményeket. Az újirázi nagyszülői házban mindig került valami finomság az asztalra, a személyes kedvencem nagymamám krémese volt – mesélte hírportálunknak Juhász Zoltán. – Mégsem ezért döntöttem a cukrászmesterség mellett. Egy nagyon jó barátom választotta a hivatást, és egy kicsit neki is köszönhetem, hogy én is emellett kötöttem ki. Együtt jártunk általános iskolába, a szakmunkásképzőbe, és az első munkahelyünk is ugyanott volt.

– Azután némileg elkanyarodott eredeti hivatásától, Irakban is dolgozott. Mi állt a változás hátterében?

– Sajnos az első munkahelyemen a fizetés nem volt elég arra, hogy előrelépjünk. Édesapám és édesanyám meghalt. Közben megnősültem, megszületett első gyermekünk, de nem éltünk könnyen. Adódott egy lehetőség, embereket toboroztak Irakba, s az említett okok miatt én is jelentkeztem. Egy építkezésen dolgoztam, raktárbázist húztunk fel Szamávában. Szabad időmben főztem, cukrászkodtam. A helyi emberek kedvesen viselkedtek velünk, mégis nehéz időszak volt ez számomra. Nagyon hiányzott a családom. Abból, amit a kint eltöltött hét hónap alatt megkerestem, vettünk egy telket Muronyban, és felépítettük a házunkat. Sajnos, cukrászállás ekkor nem volt, viszont rendelkeztem hivatásos gépkocsivezetői jogosítvánnyal, így a helyi tsz-ben helyezkedtem el. Amikor a földek mellett nem akadt munka, a Fásy Ádám által akkoriban vezetett Fiumében, illetve egy cukrászüzemben is dolgoztam általában novembertől áprilisig.

– Hogyan kanyarodott vissza az eredeti szakmájához?

– A tsz tönkrement a ’90-es évek elején. Valamihez kezdeni kellett, így kényszervállalkozó lettem. Felhúztunk egy 50 négyzetméteres cukrászüzemet Muronyban. Süteményeinket megszerették az emberek. Még a környező településekről is jöttek hozzánk, ami nagy elismerés számunkra. Lassan kinőttük a helyet, és 2003 körül költöztettük be az üzemet a közeli Békésre, illetve mi is ott telepedtünk le.

– S miként jött Ausztrália a képbe?

– Valahogy gyermekkorom óta mindig „belebotlottam” az országba és a kontinensbe. Sokat olvastam, több filmet is megnéztem Ausztráliáról, annyira érdekelt, hogy egy alkalommal Muronyból felhívtam az akkor még Budapesten működő ausztrál nagykövetséget. A segítségükkel jutottam el a dr. Nagy Károly vezette ausztrál klubhoz, majd megismerkedhettem Alex Brookinggal, a távoli ország magyarországi nagykövetével. Ő többször ellátogatott Békésre, megalakult az egyesület, ausztrál napot szervezünk, felállítottuk Békésen az Ausztrál Pontot. A legfontosabbnak azonban azt tartjuk, hogy a nagy távolság ellenére az emberek közötti kapcsolatokat erősítsük.

– Tevékenységük karitatív akciókkal is bővült.

– Gyermekkoromban nem éltünk jól, ezért fontos számomra, hogy valamit visszaadjak abból, amit az emberektől kaptam. Ehhez kiváló társakra találtam egyesületünk tagjaiban. Többször főztünk, főzünk a Hétkrajcár hétvégi gyermekélelmezési programban. A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületével és motoros barátainkkal közösen defibrillátort szereztünk be. Hasonló akcióból több mint egymillió forintot gyűjtöttünk a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány számára. Tavaly első ízben rendeztünk ausztrál jótékonysági estet, amelynek bevételét, egymillió forintot a Békés Megyei Központi Kórház gyermekosztályának ajánlottuk fel.

Nehéz, szép idők

Mindig igyekszünk szívvel-lélekkel készíteni a termékeinket – szólt ars poeticájáról a sok szép sikert elért Juhász Zoltán. – Akadtak nehéz időszakaink, de mindig voltak, akik mellettünk álltak. Számomra nagy dolog, hogy Békés főterén működhet a cukrászdánk.

A szakember nős, felesége Mária, két gyermekük Zoltán és Mária, egy unokájuk van. Juhász Zoltán hobbija az Ausztráliai és Békési Polgárok Egyesülete, s a kertészkedés. A fák, növények közt kapcsolódik ki.