hírek, képek, témák - Balesetek

Egy év után kapták el a cserbenhagyó gázolót

2013. március 27.

Letartóztatták azt a férfit, aki a nyomozás eddigi adatai szerint tavaly elgázolt egy férfit Szeghalom, majd elrejtette a közeli csatornában. Mint kiderült, ha segít, az áldozat túlélhette volna.

Takarásból lépett ki a gyalogos, könnyebben megsérült

2013. március 23.

Pénteken Békés és Csaba között az árokba borult egy autós, ketten súlyos sérülést szenvedtek. A megyeszékhelyen egy gyalogos takarásból lépett egy autó elé, könnyű sérüléssel megúszta.

Kanyarodásból, előzésből lett karambol

2013. március 22.

Könnyebben megsérült egy autós, aki csütörtökön délelőtt Békésen karambolozott.

Három balesetben három kerékpáros sérült

2013. március 20.

Békés megyében kedden három személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt, mindenki meggyógyul nyolc napon belül.

Legálisan bringázhatunk részegen

2013. március 20.

Húsvét közeledtével ismét előkerült a részeg szemüveg, azaz az ittas közlekedést szimuláló eszköz.

Jól van az elütött vésztői gyalogos

2013. március 19.

Könnyű sérüléssel úszta meg az a gyalogos, akit egy autó ütött el Vésztőn. Ugyancsak nyolc napon belül gyógyulnak az Orosházán elesett kismotoros sérülései.

Szalagkorlátnak ütközött a személykocsi Gyulánál

2013. március 16.

Súlyosan megsérült az az autós, aki szalagkorlátnak ütközött Gyula külterületén.

Súlyos sérülés az elkerülőn

2013. március 15.

Két személygépkocsi ütközött össze pénteken kora délután Békéscsabán.

Négy sérült a 47-esen, teljes útzár mellett helyszíneltek

2013. március 15.

Négy sérült a 47-esen, teljes útzár mellett helyszíneltek

Négyen megsérültek abban a balesetben, mely Köröstarcsa és Körösladány között történt pénteken délelőtt.

Meghalt a busz alá esett kerékpáros

2013. március 15.

Életét vesztette az a kerékpáros, akit autóbusz ütött el Békéssámson határában.

Témák - Balesetek

  • Balesetek Balesetek Közlekedési balesetek Békés megyében
  • Bűnesetek Bűnesetek Bűncselekmények Békés megyében
« előző | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | következő »
Előző
  • Kos
  • Bika
  • Ikrek
  • Rák
  • Oroszlán
  • Szűz
  • Mérleg
  • Skorpió
  • Nyilas
  • Bak
  • Vízöntő
  • Halak
Következő

Mai horoszkóp

  • A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
  • A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
  • Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
  • Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
  • Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
  • Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
  • Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
  • Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
  • Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
  • Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
  • Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
  • Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Kos Bika Ikrek Rák Oroszlán Szűz
Mérleg Skorpió Nyilas Bak Vízöntő Halak

Ingatlankereső

Házhoz visszük a híreket!

Rovatok