Nem kapják meg a művházat a szebb jövőért polgárőrök
Medgyesegyháza | Rendkívüli ülést tartott pénteken délután a képviselő-testület a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület és az Új Magyar Gárda Mozgalom által vasárnapra meghirdetett lakossági fórum miatt. Aggodalmukat fejezték ki a rendezvénnyel kapcsolatban.
Lemondott az orosházi lakásszövetkezet elnöke
Idei első küldöttgyűlését tartotta az orosházi lakásszövetkezet negyven küldött részvételével. Igaz, a tényszerű információk elhangzása mellett a 3 órás fórum hangoskodástól se volt mentes. Tóth István elnök lemondott minden tisztségéről.
A dohányzó diákok miatt szívnak a környéken lakók
Békéscsaba | A keményes középiskolások egy része a szünetekben átmászik az intézmény alacsony kerítésén, csoportosan vonul a környékre dohányozni.
A Jobbik szerint le kell mondania a képviselőnek
SARKAD | A Jobbik lemondásra szólította fel a lopással gyanúsított M. Ferenc sarkadi képviselőt. A Fidesz helyi szervezetét ugyanakkor arra kérték, hívja vissza pénzügyi bizottsági elnöki tisztségéből a képviselőt.
Nem sikerült puskavégre kapni a gyulai kengurut
Profi vadbefogó csapat érkezett pénteken dél körül Gyulára, hogy megpróbálják befogni a város határában napok óta kószáló kengurut. A kis erszényes nem egy könnyen adja fel magát, még mindig „szökésben van”.
Hazai pályán fontos a békéscsabai győzelem
A női kézilabda NB I-ben szombaton 18 órakor a békéscsabai városi sportcsarnokban a két régi rivális, a nyolcadik Budapest Bank-Békéscsabai Előre NKSE csapata a hatodik helyen álló Debreceni VSC együttesével méri össze tudását.
Mit tegyen a bringás, ha üvölt az autós?
A nap képe | Új távlatokat nyitunk kerékpárosok és autósok olykor kutya-macska kapcsolatában.
Másfél hét múlva lehet a megyében sárga mentőautó
A megyei mentőszolgálat másfél-két héten belül veheti át az új, sárga színű esetkocsit.
Korlátot szabtak a közgyűlési monológoknak
A szokásosnál jóval rövidebb volt a gyomaendrődi képviselő-testület legutóbbi ülése. Azonnali hatállyal érvénybe lépett ugyanis a rendelet, melyben korlátozták a hozzászólási időkeretet.
Meleg ételt és tartós élelmiszet osztottak
Ételosztást tartottak pénteken délután Gyulán, a Galamb utcában, a Vadász Söröző előtti utcaszakaszon — tudtuk meg Balogh Lajostól.
Nem tudják, hogy húzhatnának még a nadrágszíjon
Napi szavazás | Soros ülését tartotta pénteken a békéscsabai képviselő testület. Elfogadták az Állami Számvevőszék jelentéséről szóló előterjesztést, de komoly vita alakult ki a belváros-rehabilitáció kapcsán.
Kijelölték a közbiztonsági referenseket
A megyénkben kijelölt közbiztonsági referensek és helyetteseik — 42 településről összesen 77 ember — részére a minap a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felkészítést tartott.
Van-e élet okostelefon nélkül?
Van, aki munkára, van, aki szórakozásra használja, sokaknál csupán státuszszimbólum az okostelefon. Akad, aki csak vágyik rá, más azonban élesen elutasítja és visszasírja a kizárólag telefonálásra, esetleg sms-ezésre való régi mobilokat.
Szabadlábon védekezhet a lányát meggyilkoló nő
Szabadlábon védekezhet az a gerendási, 84 éves idős asszony, aki ellen halált okozó testi sértés bűntett elkövetése miatt indított büntetőeljárást a rendőrség.
Csabán toboroz a Greenpeace
Önkénteseket, aktivistákat és támogatókat toboroz Békéscsabán, a Korzó téren is a Greenpeace Magyarország.
Közzéteszik az adósok listáját Kondoroson
A kondorosiak az elmúlt év végéig a különböző adónemekből összesen több mint 45 milliós tartozást halmoztak fel.
A változásokról tanácskoztak
A legfontosabb köznevelési kérdésekről tartottak nagyszabású konferenciát Mezőberényben péntek délután, az Orlai Petrics Soma Kulturális Központ nagytermében.
Anyakönyvi hírek
Születések a békéscsabai, gyulai és orosházi kórházban. Halálesetek Békéscsabán és Gyulán.
VV Éva élő adásban csinált botrányt
Ismét hallatott magáról VV Éva, a ValóVilág előző szériájának békéscsabai botrányhőse, ezúttal trágár viselkedése miatt tiltották ki élő adásból.
Győzelmet várnak a kaposváriak ellen
A Békéscsabai RSE NB I-es női röplabdacsapata vasárnap 16 órakor a BITT Kaposvári NRC együttesét látja vendégül a Szent István Egyetem sportcsarnokában.
Két gyerek alatt szakadt be a bányató jege
Jász-Nagykun-Szolnok | A 10 éves és a 12 éves iskolás alatt eddig tisztázatlan okból szakadt be egy több méter mély homokos gödör jege Berekfürdőn.
Pedomaci fogságában - óvatlanul netező tinik
A tapasztalatok szerint egy átlagos felsős osztályban már akad egy-két gyerek, aki valamilyen formában netbetyárok áldozata lett.
Fogcsikorgató hideg várható
A jövő héten hajnalban nem lesz ritka a -15°C körüli fagy sem és napközben is a legtöbb helyen alig emelkedik -10°C fölé hőmérséklet.
Kézfogásokra érkeztek az aradiak
A gyulai városházán kezdődött pénteken délelőtt a Kézfogások rendezvénysorozat soron következő eseménye.
A kosarak igazi mestere a hét embere
A magyar kultúra napja alkalmából a múlt héten Csokonai Vitéz Mihály alkotói díjjal ismerték el Kocsor Imréné békési kosárfonó munkásságát.
Sportműsor péntektől keddig
Kosárlabda, asztalitenisz, biliárd, sakk, kézilabda, röplabda, foci - mikor és hol?
Akciós wellness és játszóház mindenkinek
promóció | Három az egyben akció a Wellnes Hotel Gyulában! Január végéig kedvezményekkel várják nemcsak a szállóvendégeket a Csigakerti játszóházban, a wellness oázisban és a Körös Garden Étteremben.
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
- Annamari és a leukémia: tudom, hogy élni akarok
- Meglepte a harmincezres büntetés a zebrán átkelő férfit
- Dél-békési flash mob egy rossz hírű család miatt
- Ők lettek 2011 ifjú párjai
- Hajrá Magyarország - az utcán támogatták a kormányt Szarvason
- Több mint testőr - címlapról álmodik az orosházi széplány
- Orvosai lebeszélése ellenére járta meg El Caminót
- Forgalomba helyezték a bringaúthálózat új szakaszait
- Áremelés: van, aki lenyeli, van, aki nem
-
Még több
képes hír
A balról támadott gyarmat
Blogális Világ | A Magyarország nevű gyarmat, amelynek kormányát a „nemzetközi baloldal” olyan ismert politikusai támadják, mint Merkel és Sarkozy, az elmúlt esztendőben például 4,37 milliárd euróval kapott többet az Európai Uniótól a befizetéseinél.
211 hozzászólásMárciusban tárgyalhatnak a megújuló nemzeti alaptantervről
Várhatóan márciusban tárgyalhatja a kormány az új nemzeti alaptantervről szóló előterjesztést, amely többi között tartalmazza az erkölcstan oktatását, a hazafias és a családi életre nevelést is.
Internetes fórumot indít a kormány
Fórumot indít hétfőtől a kabinet a kormányzati honlapon az állam működésével kapcsolatos állampolgári javaslatok felmérésére.
Szanyi szerint ő lesz a pártelnök
Szanyi Tibor meg akarja és véleménye szerint meg is tudja nyerni az MSZP márciusi elnökválasztását. A politikus erről pénteki sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva beszélt.
Tizenöt évet is kaphat Hunvald
Az ingatlanpanamákkal és más bűncselekményekkel megvádolt Hunvald György volt polgármesterre a vádbeli minősítések alapján akár 10-15 év is kiszabható.
Két zsák kokaint postáztak az ENSZ-nek
Kábítószer-szállítmányt kapott az Egyesült Nemzetek Szervezete postán: a New York-i székházba kézbesítettek két zsák kokaint.
Bochkorék Németországba költöznek
kiskegyed.hu | Bochkor Gábor és Várkonyi Andrea nem zárkóznak el az elől, hogy egy ideig külföldön éljenek.
Fiatal házasok első közös otthona
lakaskultura.hu | Tudatosan tervezett helyiségek a mindennapi kényelemért.
Norbi kifakadt: csúnyán megrongálták a kocsiját
kiskegyed.hu | Norbi egy Facebook üzenetben töltötte fel autójának fényképét, amit valaki rendesen összekarcolt.
Meg akart halni Demi Moore? Túladagolta a gyógyszereket!
kiskegyed.hu | Hivatalosan csak nagyon elfáradt, de azt pletykálják, hogy öngyilkosságot akart elkövetni!
Halál a Született feleségekben
kiskegyed.hu | Feketébe borul a Lila akác köz a sorozat záró epizódjában. Meghal egy főszereplő. Vajon ki lesz az?
Győzikét porig alázták Salgótarjánban!
kiskegyed.hu | Újabb rendőrségi üggyel birkózhat Győzike. Egy salgótarjáni edzőteremmel került összetűzésbe
Fülig szerelmes Keresztes Ildikó férje
kiskegyed.hu | Kicska László olyannyira komolyan gondolja az újrakezdést, hogy össze is költözött barátnőjével.
Harmadszor is férjhez ment Sütő Enikő!
kiskegyed.hu | A nyolcvanas évek szexszimbóluma, Sütő Enikő 52 évesen fogadott örök hűséget párjának.
Divattervezőnek állt a luxusprosti
GLAMOUR ONLINE | Zahia Dehar couture fehérnemű-kollekciót tervezett, Lagerfeld fotózza a lookbookot.
Merészen színes falakkal a szürkeség ellen
lakaskultura.hu | Minden részletben a vidám hangulat megteremtésére törekedtek.
Olvasói vélemények
-
Pusztán azzal a tudással ,amit középiskolában tanultam, biztosan nem tudtam volna letenni a nyelvvizsgát. Feliratos filmekből, (…)
Adani -
Nagyon sokan azért nem szeretik a matematikát, mert azt nem lehet bemagolni vagy kipuskázni. A matek logikán alapszik. És a (…)
lauandi -
Ha beállnék önkéntes szemétszedőnek, sosem érném el a valós úti célomat, hiszen annyi a szemét a városban.
Közmunkásoknak (…)
Hisztibéka
Döbbenetes: ezeket a tárgyakat foglalta le a rendőrség
szoljon.hu | Több köbméternyi dokumentum, lefoglalt cigaretta, alkohol, aroma, hamisított cipő és ruházat, valamint kartonszámra álltak a CD-k, DVD-k a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szolnoki bűnjelraktárában. Ide pillanthattunk be egy rövid látogatás erejéig.
Emese végre kisbabájával lehet
baon.hu | Megtörtént a csoda, amiért több százan szurkoltak, és tettek Tabdiban, és amit több ezren segítettek az ország különböző térségeiből.
Három sofőr egy kismama ellen
baon.hu | Nem könnyű a közlekedés, ha babakocsit tologat az ember, pláne ha szabálytalanul parkoló autókkal is meg kell küzdeni út közben.
Fogcsikorgató hideg jön, minusz 20 fok is lehet
baon.hu | A hétvégén még csak fagyos, a jövő héttől viszont már dermesztő hideget ígérnek az időjósok.
szoljon.hu | A családnak mindene odaveszett a pusztító tűzben
Való Világ - Attila csúnyán nekiment a vendégeknek
kiskegyed.hu | A helyzet változatlan: Kinga hisztizik, Vera durcás, Attila kötekedik, Eszter pedig saját beszéde hatása alatt áll.
VV Eszter irtózatosan lefogyott
kiskegyed.hu | Nem tudni minek köszönhető, de szemmel látható a változás VV Eszter alakján.
Berki Krisztián: Másokért dolgoznék
kiskegyed.hu | Nők, balhék, autók, partik - eddig erről szólt az élete. Berki Krisztián azonban az elmúlt fél évben nagyot változott.
VV Verát pornófilmjével várja Veronika
kiskegyed.hu | Alig várja VV Veronika, hogy egykori villatársa, Vera orra alá dugja DVD-n kiadott pornójelenetét.
Másfél év után válik a fiatal színésznő!
kiskegyed.hu | Az Amerikai pite sztárja nem sokáig tűrte magán a házasság láthatatlan béklyóit. Mena Suvari válik.
Miért lökte el magától VV Csabát az édesanyja?
kiskegyed.hu | VV Csabának hároméves korától éveken át nélkülöznie kellett az anyai szeretetet.
Seal agresszivitása miatt válik Heidi Klum
kiskegyed.hu | Rettegett a modell, amikor zenész párja őrjöngött.
Szőke, hatalmas mellekkel
kiskegyed.hu | A hölgy természetes melle nem a legformásabb darab, de itt nem is ez a lényeg.
Rajzák Kinga szűzies tavasza
GLAMOUR ONLINE | Vagy mégsem? Csak egy menyasszonyi fátyol takarja mellét a japán Vogue márciusi számában.
Gesztenye, te szelíd
De szépen hangzik: szelídgesztenye! Azonnal eszünkbe jutnak a csípős hidegben szorongatott sült gesztenyés papírzacskók, melyek megmelegítik a testet és a lelket, vagy a felülmúlhatatlan gesztenyepüré...
Zúza, búza, alma
A pörköltek és variációi mindig is nagyon érdekeltek. Sokszor készítek, és szívesen fogyasztom is. Beleszülettem a pörköltek reneszánszába.
Csak semmi feltűnést!
A Bentley Brooklandsről szóló írásunk először az Autó-Motor 1995/4-es számában jelent meg.
Hong Kongban semmisült meg egy Pagani Zonda F
Mindössze 25 darab készült a Pagani Zonda F-ből, és tegnap óta eggyel kevesebb van.
Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Fetser János | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Kovácsné dr. Faltin Erzsébet | Márton Anita | Miklós Attila | Pásztor József | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Időjárás
Békéscsaba |
|
0 °C
-9 °C
1 °C
-7 °C
-1 °C
-8 °C
-2 °C
-12 °C
1 °C
-7 °C
2 °C
-7 °C
0 °C
-9 °C
-2 °C
-12 °C
2 °C
-7 °C
-1 °C
-8 °C
1 °C
-6 °C
-2 °C
-12 °C
1 °C
-7 °C
1 °C
-7 °C
1 °C
-6 °C
0 °C
-9 °C
1 °C
-7 °C
1 °C
-7 °C
0 °C
-9 °C
0 °C
-9 °C
2 °C
-7 °C
|
Időjárás előrejelzés »
|
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Fociblog | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Programok
- Ajánló
- Buli, zene
- Mozi
- Egyéb
Állás ajánlatok
- Top tippek
- Tudod melyik diéta illik hozzád? Tanácsok a Mindmegettén!
- Mit rejt számodra a mai nap? Napi, heti, havi, üzleti horoszkóp, szerelmi tanácsok mindenkinek az astronet.hu oldalon.
- Vigyázz függő leszel! :) Unaloműző játékok a Mindmegettén.
- Találd meg kedvenced! Kényeztesd magad egy koktéllal!
- Tepsis ételek minden alkalomra! Egyszerűen nagyszerű receptek!
- Építkezel? Felújítasz? Számold ki mennyi csempére, tapétára, padlólapra, parkettára lesz szükséged!
Közérdekű linkek
Munkaerőpiaci ajánlatok
- Fenntartható zöldOtthon Program. Területi képviselőt keresünk energiaköltség...
- SZERVEZÉSI munkára mellékállású munkatársakat keresünk. Érd.: 20/466-9443.
- Megbízható, független gyermekgondozót keresek a nap 24 órájára, lakást biztosítok....
- A mezőberényi Humánsegítő Szolgálat gazdasági vezetői állást hirdet. Pályázat feltétele:...
- MINŐSÉGI, házi szilvapálinka eladó, 2.300 Ft/l Tel.: 06-70/584-3247.
- TŰZIFA és szén vásár 1.800 Ft/q-tól. Juhász-Tüzép Kft. Bcs. Báthory u. 73. Tel.: 06-20/371-5745,...
- RONCS autókat vásárolnék. 06-70/584-3247.
- A férfiaknak bizonyos életkor után valami pluszra van szükségük a partnerkapcsolatukban....
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. SchopenhauerReceptválogatások
Pudingos desszertcsodák
Önmagában is isteni egy krémes puding, de desszerteket is feldobhatunk vele. A sütiket is tölthetjük, színesíthetjük pudinggal!
-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
| EUR/HUF | 293.92 | +0.002% | ![]() |
| EUR/USD | 1.32 | +0.003% | ![]() |
| USD/HUF | 222.32 | +0.002% | ![]() |
| CHF/HUF | 243.6 | 0% | ![]() |
Friss árfolyam hírek, elemzések |
|||
Kalkulátorok

Bérkalkulátor
Számolja ki bruttó béréből mennyi marada zsebében!

Eva
Mennyit kell fizetnie az államnak? Számolja ki!
Cafeteria
Hogyan jár jobban? Ha emelkedik a bére vagy ha cafeteriát kap?Dilemma
Tesztek
Kalkulátorok
Terhességi kalkulátor
A legszebb idoszakba léptél...
Számold ki, mikor milyen örömök,
élmények várnak rád!
Kalóriaszámláló
Csak egy könnyű szendvics volt.... Biztos
vagy benne? Számold ki, mennyit ettél
ebédre!






























