Hirdetés

2024.04.27. 07:31

Célegyenesben a Gyulai Várfürdő újabb fejlesztése, jövő héten ismét Gyulai Virágok Fesztiválja

Gyulán folyamatosan számos program és fejlesztés szolgálja mind a turisták, mind a helyiek kikapcsolódását. A várfürdőben jelenleg is zajlik egy nagyszabású beruházás, illetve egy újabb fejlesztés előkészítése, a jövő héten pedig ismét megrendezik a népszerű Gyulai Virágok Fesztiválját.

Papp Gábor

Egy hónapon belül átadják a Gyulai Várfürdő még inkább megszépült, átalakított és bővített főépületét – tájékoztatta lapunkat Kun Miklós. A Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, több fejlesztés is zajlik, illetve áll előkészítés alatt.

Főként állami támogatásból, illetve saját erőből valósul meg a Gyulai Várfürdő szolgáltatás- és kapacitásbővítése – mondta el lapunknak a szakember.

Az egykoron reumatológiai szakrendelésként üzemelő épületszárny felújításával átalakítják és bővítik a fürdő főépületét, mintegy 1000 négyzetméteren. A Beauty Masszázs Szalon, a gyógymasszázs-részleg és a dolgozói öltözők már elkészültek. Emellett 372 szekrénnyel és új mosdóblokkal bővített öltözőt, gyorsbüfét, illetve pizza-pasta látványkonyhát, valamint az 180 négyzetméternyi extra vendégteret jelentő pihenőt alakítanak ki. A mintegy 940 millió forintból elkészülő beruházás műszaki átadása egy hónapon belül valósulhat meg, így a főszezonra már a vendégek rendelkezésére áll majd a fejlesztés.

Hamarosan kiírják a közbeszerzést a Lovarda termálfürdő rekonstrukciójára is, a műszaki közbeszerzési eljárás már lezajlott, a módosított terveket napokon felül elfogadják, és azt követően elkezdődhet a kivitelezésre a közbeszerzés. A beruházás pedig még modernebb, korszerűbb környezetet teremt a vendégek számára.

A Gyulai Várfürdő Kft. saját erőből is megvalósít fejlesztéseket. Kültéren új Beach Bár épült, a versenyuszoda mellett pedig szintén új vendéglátóegységet alakítanak ki a szezon kezdetére.

BA-7844
Kun Miklós elmondta, nagyon fontos fejlesztések valósulnak meg a Gyulai Várfürdőben
Fotó: Bencsik Ádám

Az automata öntözőrendszer telepítése hamarosan befejeződik. A 4-es kút üzembe helyezése is meg fog történni, szeptembertől annak vizével fűtik a versenyuszodát.

A műszaki udvar háttér-infrastruktúrájának rekonstrukciója is megtörténik. A munka hamarosan a második fázisába lép, a tervezés most indul, és ősszel kezdődhet a konkrét kivitelezés. Az első ütemben megújult a TMK műhely és a szivattyú gépház, ennek köszönhetően teljesen megújult és kulturált munkakörülmények várják majd a dolgozókat a festő-, az asztalos és a gépészműhelyben. A második ütemben a dolgozói vizesblokkok, az öltöző, az étkező és a műhely rekonstrukciója valósul meg.

Kun Miklós a kültéri medencék nyitva tartásával kapcsolatban elmondta, termálmedencék folyamatosan működnek, a dögönyözős medencét igény esetén hétvégenként már megnyitják. A kültéri hideg medencék az időjárás függvényében május közepétől, végétől június várják a vendégeket.

Közel hetven kiállító kínálja termékeit a Gyulai Virágok Fesztiválján

Május 4-én, szombaton és május 5-én, vasárnap ismét megrendezik a mindig több ezer érdeklődőt vonzó Gyulai Virágok Fesztiválját. Az eseményen hatvanöt kiállító kínálja majd a termékeit.

Szászné dr. Várkonyi Adrienn, Gyula város főkertésze elmondta, idén rendhagyó módon egy héttel korábban rendezik meg a Gyulai Virágok Fesztiválját, amelynek a Béke sugárút Jókai utcától Árpád utcáig tartó szakasza ad otthont. A különböző programoknak helyet biztosító színpadot pedig ezúttal is a Göndöcs kertben állítják fel.

– A kiállító, illetve árusító helyek már elkeltek, mintegy 65 kiállító lesz jelen, akik rengeteg különböző kerttel, virágokkal kapcsolatos terméket kínálnak majd – ismertette a szakember. Virágföld, virágtartók, faiskolai termékek, leanderek, mediterrán növények, évelő virágok, kaktuszok, pozsgások, rovarevő növények, vízi növények, vízi liliomok, kaspók, kerámiák közül egyaránt választhatnak az érdeklődők. Természetesen a legnagyobb kínálat ezúttal is egynyári növényekből lesz. Kertet fenntartó gépeket, kisgépeket és robotfűnyírót is megtekinthetnek a látogatók.

FH_8730
Idén rendhagyó módon egy héttel korábban rendezik meg a Gyulai Virágok Fesztiválját, amelynek a Béke sugárút Jókai utcától Árpád utcáig tartó szakasza ad otthont.
Fotó: Für Henrik-archív fotó

Az Erkel Ferenc Művelődési Központ földszintjént virágkötészeti bemutatót is megtekinthetnek a látogatók.

A hagyományoknak megfelelően a rendezvénynek ezúttal is lesz egy vendégvárosa, Mohács, amellyel tüzetesebben megismerkedhetnek az érdeklődők. Rengeteg színpadi program is szolgálja majd a kikapcsolódást, amelynek egyik csúcspontja Hevesi Tamás különleges jubileumi koncertje lesz.

Gyulai Virágok Fesztiválja

Május 4.,szombat-május 5.,vasárnap
Vendégváros: Mohács
Helyszín: Göndöcs-kert és Béke sgt.

Május 4.; szombat
14.00: Gyulai Grácia Mazsorett Együttes bemutatója.
15.00: Hanta Banda Zenekar gyermekműsora.
16.00: Chained zenekar koncertje (kisszínpad).
17.00: Élővíz Zenekar Népzenei koncertje.
18.00: Familistic koncertje (kisszínpad).

18:30: Vozár M. Krisztián zongorakoncertje az Evangélikus Templomban.
19.45: Fesztivál megnyitó.
20.00: Reckless Roses koncertje.
21:00: Hevesi Tamás koncertje.

Kiegészítő program:
10.00-18.00: Bábika kézműves játszóház.
Mr. Piano, a Guruló Zongorista járja a várost a fesztivál reklámanyagaival.

Május 5.; vasárnap
10.00: A Gyulai Erkel Ferenc Gyermek fúvószenekar koncertje.
11.00: A gyulai oktatási intézmények táncbemutatói.
12:00: Király Dominik előadása (kisszínpad).
13.00: Az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola bemutatója.

13:50: Ünnepélyes díjátadó (Legszebb stand, Virágkötészeti verseny, „Az én virágos kertem” rajzpályázat).
14.00: Ifjú gyulai dobosok bemutatkozó előadása (kisszínpad).
15:00: SupaMono koncertje (kisszínpad).
16.00: Energy Dance Cool Hip-Hop Táncszínház táncbemutatója.

Kiegészítő program:
10.00-17.00: Bábika kézműves játszóház.
Marching Jazz Band „sétáló koncertje” a város különböző pontjain.

A fesztivál ideje alatt a „Az én virágos kertem” című rajzpályázat alkotásai megtekinthetők az Erkel Ferenc Művelődési Központ árkádjai alatt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában