Csak az új babakötvények kerülnek kötelezően az államhoz
Mik ezek?
XA Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) előkészítette a babakötvényt és a Start-értékpapírszámlát is szabályozó törvény módosítását, amely csak az újonnan kötött számlákra vonatkozik. A módosításról a kötelező egyeztetések után tárgyalhat az Országgyűlés.
A múlt héten jelent meg a kormány határozata a lakosság állampapír állományának növeléséhez szükséges intézkedésekről. A határozatban a kormány felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy kezdeményezze a fiatalok életkezdési támogatásáról szóló törvény módosítását a Start-értékpapírszámla Magyar Államkincstárnál történő kizárólagos vezetésére, a törvénymódosítás hatálybalépését követően új kedvezményezett javára nyitott számla esetében.
A kormányhatározat tehát az új kedvezményezett javára nyitott számlára, valamint az új számlához kapcsolódó babakötvényekre vonatkozik, nem érinti a pénzintézeteknél már Start-számlával rendelkezőket - hangsúlyozza a minisztérium. A törvénymódosítás kettős célt szolgál: a szülők, törvényes képviselők a legbiztonságosabb befektetési formában, ugyanakkor magas, jelenleg akár 9,5 százalékos éves hozam mellett biztosíthatják a leendő fiatal felnőttek önálló életkezdését. Másrészt ezzel hozzájárulhatnak az ország devizaadósság miatti sérülékenységének, az adósságfinanszírozási és a likviditási kockázatoknak a mérséklődéséhez is - írta az NGM.
A hatályos szabályok alapján a kormány a Start-számlákhoz kapcsolódóan az éves megtakarítási összeg 10 százalékát, de legfeljebb évi 6000 forintot kitevő állami támogatást biztosít. Babakötvénynek a kincstári letéti Start-számlán nyilvántartott követeléseket nevezik, ezen túlmenően van lehetőség Start-számla nyitására a kincstárnál vagy pénzintézetnél.
Tavaly év végéig csaknem 570 ezer gyerek részére nyitott a kincstár letéti Start-számlát, babakötvényt. A 2006-os bevezetés óta az állam által életkezdési támogatásra kifizetett összeg meghaladja a 30 milliárd forintot. Ebből mintegy 23 milliárd forintot jelenleg is a Magyar Államkincstár kezel. Start-számlából hozzávetőlegesen 156 ezret nyitottak, ebből 3423-t a kincstárnál. A kincstárnál vezetett Start-számlákon 2011 végéig mintegy 440 millió forint gyűlt össze.
A cikk küldése e-mailben
XKalkulátorok
- Képgalériák
- Videogalériák




