BEOL

Az orosházi Táncsics gimnázium életének a Bor Pál nevével is fémjelzett 1940—50-es évekbeli időszaka különös jelentőségű. Ekkor vált országosan elismertté az intézmény. Kialakult az iskola első nagy generációja, tagjai megteremtették azt az iskolaethoszt, amely máig hatóan él és öröklődik nemzedékről nemzedékre.

A kiváló fizikatanár 2004-ben hunyt el.

— Édesapánk nevelési elve az volt, minden eldől születés előtt 9 hónappal. Az öröklött tulajdonságokban hitt. Szorgalmazta, hogy sportoljak, mert annak emberformáló ereje van. Sikeres tornász voltam, úsztam. Őszintén szólva először sportoló akartam lenni, mert általános iskolában ez volt a legérdekesebb tantárgy, mellyel találkoztam. Nyolcadikban mindenáron autó- vagy motorszerelőként képzeltem el magamat. Egyetlen mondatnyi szülői önkényre emlékszem, amely később meghatározta az életem: márpedig nem a gépipari technikumba, hanem valamelyik gimnáziumba megyek! Ez volt a pályaválasztási orientációm, amiért ma már hálás vagyok édesapámnak.

Dr. Bor Zsolt, a nemzetközi hírnévnek örvendő orosházi elszármazott a szegedi egyetem optikai és kvantumelektronikai tanszék alapítója és vezetője a lézerfény szakavatott ismerője. A kiváló akadémikus, tanszékvezető egyetemi tanár 2004-ben megkapta a Bolyai-díjat. A díjátadó gálán így fogalmazott: „A tudomány nem a tudósok magánügye, hanem nemzeti stratégiai ügy. Az Európai Unió nem inkubátor és nem gyógyszanatórium, hanem a formálódó új világ új harcmezeje, ahol nem karddal és puskával fognak hadakozni, hanem a szellem erejével. Ezért a jövőben nekünk nem tagbaszakadt Erős Jánosokra, hanem agyafúrt Bolyaiakra lesz szükségünk, akik majd a semmiből ismét egy új világot teremtenek.”

Róla mondták

Koszorús Oszkár helytörténész: — Kijevi társasutazáson voltam a hetvenes években. Imreházi Károly gimnáziumi tanárral utaztam egy fülkében. Azt mondta, vár majd bennünket egy ott tanuló fiatalember, Bor Zsolt. Valóban várt, és egész délután kísérgette kis csapatunkat, megmutogatta Kijev nevezetességeit. Azóta, ha Orosházán jár a professzor, megkeresem egy kis beszélgetésre.

Dinnyés István, nyugdíjas zenepedagógus: — Pályakezdőként a nagyszüleinél laktam az Uzsoki utcában. Kisfiúnak nagyon eleven, érdeklődő gyerek volt. Zsoltot magammal vittem szülővárosomba, Kalocsára is nyaralni. Sokat játszottam vele. A Bolyai-díj átvételekor kezdeményeztem, hogy találkozzunk. Sok egyeztetés után találtunk időpontot, de Teller Ede temetése miatt máig nem jött össze a randevúnk.

Blahó János gimnáziumigazgató: — Bor Zsolt a nagybetűs EMBER. Róla, vele kapcsolatban mindig a nagy tiszteletnek örvendő Bor család jut eszembe. A világhírű tudós régi vágású tanárember, aki névről ismeri tanítványait. Nagy szerencsénk, hogy sokat tanít itthon, a szegedi egyetemen. Ha valaki példakép lehet, ő igazán az.