Varázssugár az orosházi tudóstól

Mik ezek?
XBor Zsoltot a lézer mesterének is nevezik. A szegedi egyetem fizikaprofesszorának találmánya a varázssugár elnevezést is kiérdemelte. Kalandos életéről lenyűgöző egyszerűséggel és remek humorral beszél.
A professzor élt már Kaliforniában, de állítja, „kalandvágyból” hazajött. Mint mondta, a gyökerei, az atyafiság csábította haza. Szülőföldjén szívesen nosztalgiázik. Kisdiákos emlékei Orosházához kötődnek.
Az orosházi Táncsics gimnázium életének a Bor Pál nevével is fémjelzett 1940—50-es évekbeli időszaka különös jelentőségű. Ekkor vált országosan elismertté az intézmény. Kialakult az iskola első nagy generációja, tagjai megteremtették azt az iskolaethoszt, amely máig hatóan él és öröklődik nemzedékről nemzedékre.
A kiváló fizikatanár 2004-ben hunyt el.
— Édesapánk nevelési elve az volt, minden eldől születés előtt 9 hónappal. Az öröklött tulajdonságokban hitt. Szorgalmazta, hogy sportoljak, mert annak emberformáló ereje van. Sikeres tornász voltam, úsztam. Őszintén szólva először sportoló akartam lenni, mert általános iskolában ez volt a legérdekesebb tantárgy, mellyel találkoztam. Nyolcadikban mindenáron autó- vagy motorszerelőként képzeltem el magamat. Egyetlen mondatnyi szülői önkényre emlékszem, amely később meghatározta az életem: márpedig nem a gépipari technikumba, hanem valamelyik gimnáziumba megyek! Ez volt a pályaválasztási orientációm, amiért ma már hálás vagyok édesapámnak.
— Jeges Károly tanított a betűvetésre, itt voltam első osztályos. Emlékszem, a jó magaviseletre a nádpálca segítségével igyekezett bennünket rábírni. Később Szegedre költöztünk, ott édesapám híresen jó feladatmegoldó matematika-fizikadélutánokat tartott középiskolás fiataloknak. Kiváltság volt oda járni. Rám is hatottak a szüleim. Igaz, arra vigyáztak, soha ne legyen olyan érzésem, hogy rám erőltetik a tanulást. Volt egy kivétel: nyaralásunkon 3 napon át esett az eső, no, tanuljunk matematikát! Apám magyarázta el a differenciált integrált számítást. Később megéltem belőle — idézte fel a gyermekkor megannyi élményét a híres professzor, aki érettségi után Kijevet választotta. Nem is hétköznapi módon!
— Az iskolakerülésnek számos módja van: tájékoztatót tartott gimnáziumunkban egy elvtárs. Angol dolgozat helyett őt választottam. Megkérdezte, hol akarok tanulni. Valamikor hallottam, Bakuban sok a kőolaj, ezért rávágtam, hogy Bakuban! Nagyon megdicsért. Így lettem én kijevi diák, majd elektromérnök a Szovjetunióban, ahol nagy volt a szegénység, de kiváló színvonalon oktatták a természettudományokat.
Diplomával a zsebemben hazai házgyárban helyezkedtem el. Naivan azt hittem, ettől majd lesz lakásom. Nem lett. A szegedi egyetem fizika tanszékére kerültem, tudományos segédmunkatársból araszoltam felfelé a ranglétrán, ahogy illik. A szerencse mellém szegődött, mert Kádár János elment Németországba. Én is mehettem. Göttingenben kezdődött tudományos pályafutásom. Azt mondták, azt csinálhatom, amihez kedvem van, csak érdekes legyen. A lézerfejlesztéssel próbálkoztam — sikerrel.
Dr. Bor Zsolt, a nemzetközi hírnévnek örvendő orosházi elszármazott a szegedi egyetem optikai és kvantumelektronikai tanszék alapítója és vezetője a lézerfény szakavatott ismerője. A kiváló akadémikus, tanszékvezető egyetemi tanár 2004-ben megkapta a Bolyai-díjat. A díjátadó gálán így fogalmazott: „A tudomány nem a tudósok magánügye, hanem nemzeti stratégiai ügy. Az Európai Unió nem inkubátor és nem gyógyszanatórium, hanem a formálódó új világ új harcmezeje, ahol nem karddal és puskával fognak hadakozni, hanem a szellem erejével. Ezért a jövőben nekünk nem tagbaszakadt Erős Jánosokra, hanem agyafúrt Bolyaiakra lesz szükségünk, akik majd a semmiből ismét egy új világot teremtenek.”
Egy tanítványom kijutott az USA-ba, hívott engem is. Először 1994-ben utaztam a lehetőségek hazájába. Egy év múlva újra mehettem, mert a véletlenek jelen vannak az életemben. Most is Amerikában élek, olyan lézer fejlesztésén dolgozom, mellyel szemműtéteket végeznek — tudtunk meg munkájáról is néhány részletet.
Bor Zsolt bejelentett lakása egyébként Szegeden van, kizárólag oda tér haza. Magyar állampolgár, sose kérte az amerikait. Vallja, az embernek több szülőföldje is lehet.
— Kijevben a Dnyeper partja, Szegeden az egyetem, Göttingenben egy út menti bukkanó ismerős. Nekem az a dolgom, hogy a tudást valahonnan hozzam és valahová vigyem. Szegedre jövök haza, de a munkám most Amerikához köt.
Róla mondták
Koszorús Oszkár helytörténész: — Kijevi társasutazáson voltam a hetvenes években. Imreházi Károly gimnáziumi tanárral utaztam egy fülkében. Azt mondta, vár majd bennünket egy ott tanuló fiatalember, Bor Zsolt. Valóban várt, és egész délután kísérgette kis csapatunkat, megmutogatta Kijev nevezetességeit. Azóta, ha Orosházán jár a professzor, megkeresem egy kis beszélgetésre.
Dinnyés István, nyugdíjas zenepedagógus: — Pályakezdőként a nagyszüleinél laktam az Uzsoki utcában. Kisfiúnak nagyon eleven, érdeklődő gyerek volt. Zsoltot magammal vittem szülővárosomba, Kalocsára is nyaralni. Sokat játszottam vele. A Bolyai-díj átvételekor kezdeményeztem, hogy találkozzunk. Sok egyeztetés után találtunk időpontot, de Teller Ede temetése miatt máig nem jött össze a randevúnk.
Blahó János gimnáziumigazgató: — Bor Zsolt a nagybetűs EMBER. Róla, vele kapcsolatban mindig a nagy tiszteletnek örvendő Bor család jut eszembe. A világhírű tudós régi vágású tanárember, aki névről ismeri tanítványait. Nagy szerencsénk, hogy sokat tanít itthon, a szegedi egyetemen. Ha valaki példakép lehet, ő igazán az.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 5 hozzászólás érkezett-
5. radiátor 2010. január 12. 14:49
Végre egy terjedelmes, tartalmas, jó cikk!!!
-
4. fget 2010. január 12. 11:10
egyébként lézerfejlesztés hazánkban több helyen is müködik...
-
3. fget 2010. január 12. 11:08
szomoró, hogy az agyak mindig külföldi országok javait kell gyarapítsák...
-
2. Bohy 2010. január 12. 11:05
Mikor még kiember volt, minket, egyetemre készülőket korrepetált fizikából. Meg is lett az eredménye. Gratulálok neki az elért eredményeihez.
-
1. Papa 2010. január 12. 10:58
Milyen kár, hogy a pozitív cikkekhez alig szólunk hozzá! Bár nehéz is szavakat találni, mert a cikk magáért beszél. Remélem egyre több magyarról mondhatjuk el, hogy a nagybetűs EMBER!
Kívánom, hogy sok tehetséges magyar fiatal ezután is kapja meg a lehetőséget, hogy világot látva tapasztaljon, érezzen, változzon, és tanuljon!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Fociblog | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Fetser János | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Márton Anita | Miklós Attila | Pásztor József | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









