BEOL

— Volt-e a családjában hagyománya az orvosi pályának, vagy a véletlen vezérelte a gyógyítók közé hatvan évvel ezelőtt?
— Állami tisztviselő volt az édesapám Szegeden. A rokonságban volt egy fiatal, az ő mintájára erdőmérnök akartam lenni, de édesanyám túl távolinak vélte a soproni iskolát. Marasztalt, s közben arra emlékeztetett, gyerekként állandóan injekcióztam a mackóimat. Innen az ajánlás: Legyél fiam orvos! Megfogadtam a tanácsát, 260 társammal együtt kezdtem meg egyetemi tanulmányaimat.

— Igaz a hír, hogy szülésznek készült, de valaki mást ajánlott? Azt is megfogadta, így lett sebész?
— Központi, politikai akarat volt ez. Minisztériumi emberek keresték a végzősöket. Nekem azt mondták: „Az elvtárs sebész lesz!” Csak azt kértem, Szegeden maradhassak. Szekszárdot ajánlották. Nem ágáltam, mert azt vallottam: olyan vagyok, mint az őssejt, bármi lehet belőlem! Így kerültem 1951-ben a szekszárdi kórházba.

— Akkoriban milyen megítélése volt a pályakezdő, fiatal orvosoknak?
— Nehéz világot éltünk, tombolt a jegyrendszer, de tudták a beteg emberek, hogy nem ismerünk lehetetlent. Naponta 13—15 műtétet végeztünk. Látták rajtam, nem vagyok fakezű gyerek. Nem csak hagytak, de kellett is dolgozni rengeteget. A paraszolvencia pedig alkalmanként egy üveg bor volt. Borvidéken ez volt a szokás.

— Kipróbálta a körzeti orvosok mindennapjait Simontornyán, majd hazatért Szegedre. Mikor került Orosházára?
— Amikor ingáztam. Szegeden éltem, Hódmezővásárhelyen dolgoztam, és figyelmembe ajánlották a Kakasszéken dolgozó fiatal doktornőt. Dr. Szente Icukát megláttam, megszerettem, eljegyeztem és elvettem. Ő orosházi volt, vele költöztem a városba és lettem dr. Pálka Lajos utóda a szakrendelő sebészetén. Úgy vélem, ahhoz, hogy egy fa jól teremjen, gyökeret kell eresztenie. Én „legyökereztem” Orosházán. Itt élek a családommal 44 éve. A szakrendelő sebészetének 1987-ig voltam vezető főorvosa, onnan mentem nyugdíjba. Összeszámoltam, körülbelül negyedmillió beteggel foglalkoztam orosházi pályafutásom ideje alatt.

— Melyek voltak a „kedvenc” esetei, amelyekre szívesen visszaemlékszik?
— Nem voltak szupermodern technikáink az ötvenes években, de olyan felkészült asszisztencia segítette a munkámat, mely pótolhatatlan volt akkoriban. A gyerekek, ha sírva kerültek a rendelőbe, mosolyogva távoztak. Ezek a jó emlékek számomra.

— Jó humorérzékét kinek, minek köszönheti?
— Apám volt ilyen derűs ember. Állandóan tréfálkozott.

A cikk a hirdetés után folytatódik

— Köztudottan természetszerető ember. Tópartokon vár kapásra. Ezt a Tisza-parti gyermekkorának köszönheti?
— Az első halam rabul ejtett! De nem a Tiszában, hanem az Ipolyban fogtam. Éppen ott gyerekeskedtem. Ráéreztem, a hal mindig arra húz, én meg emerre. Igazi élvezet a fárasztás. Ettől az érzéstől máig nem tudok szabadulni. Még nagyon sok éven át szeretném megélni. Idén is voltam már sokszor horgászni. S ha az idő rossz, bosszankodok egy sort, majd előveszem a horgászatról szóló filmjeimet, és azokat nézem. És tervezem az idei országjáró túránkat a feleségemmel. Mert nincs olyan év, hogy ne indulnánk el valamerre. A természet kedvéért.