„Parasztgyerek, mit ugatsz?” – négyen kórházban a verekedés után

2010. március 2. 20:35 , Legutóbb frissítve: 2010. március 3. 08:20 b. i.

A szerző felvétele

Sarkadon a Sarkadkeresztúri úton a saját portája előtt verte agyba-főbe a 49 esztendős Karácsonyi Bélát egy többfős társaság vasárnap délután. A férfi elmondása szerint négy-öt, fiatal roma férfi bántalmazta. Az „utcai
harcot” követően a férfit a mentők a gyulai kórházba szállították. A traumatológián beszélgettünk vele.

Mik ezek?

X
A sorban látható gombokkal a webes közösségi hálózatokon - iWiW, Facebook - fejezheted ki egy kattintással tetszésedet vagy
oszthatod meg a cikkel kapcsolatos véleményedet ismerőseiddel.

"Tetszik" / "Like" gomb. Ezzel a gombbal a Facebookon fejezheted ki tetszésedet a cikkel kapcsolatban - üzenőfaladon
egyszerűen csak annyi jelenik meg, hogy kedveled ezt a cikket. Ha most éppen be vagy jelentkezve a Facebookra, akkor azt is
látod, hogy ismerőseid közül valakinek tetszett-e már ez az írás. Ha nem vagy bejelentkezve, a gomb megnyomása után ezt
egyszerűen megteheted. (Ez a gomb tényleg csak egy szimpla tetszésnyilvánítás - ha a cikkel kapcsolatban egyből véleményt is
megosztanál, akkor használd a cikk alatti szürke hátterű sorban található "Facebook" feliratot.)

"Megosztás az iWiW-en" gomb. Ezzel a gombbal a legnépszerűbb magyar közösségi oldalon, az iWiW-en tudsz tartalmat
megosztani. A felugró ablakban beírhatod véleményedet is, és ha épp nem vagy bejelentkezve, egyben azt is megteheted.

Rajta kívül másik három, a verekedésben résztvevő személy is jelentkezett sérüléseivel a kórházban. Mindhárman látleletet vetettek, s egy éjszakát bent tartották a kórházban. Az ügyben a Sarkadi Rendőrkapitányság — egyelőre — csoportos garázdaság bűntette miatt nyomoz.

Monoklik a szomszédoktól

A gyulai kórház traumatológiai osztályán, mindkét szeme körül sötétlila monoklikkal ül az ágyon Karácsonyi Béla (képünkön). Teljesen bedagadt jobb szemére semmit nem lát, a ballal is homályosan. Vasárnaptól ma délelőttig az intenzív osztályon a megfigyelőben tartották, infúziót kapott.

— Vasárnap délután a párommal a tévét néztük. Egyszer csak éktelen ugatásba kezdett a nem egészen egy éves tacskónk. Szóltam a páromnak s kimentem megnézni, hogy miért ugat a kutya. Kinyitottam az utcaajtót, de közben a lábam mellett oldalt a földet néztem, nehogy kiszökjön. Amint felemeltem a tekintetem, közvetlen az utcaajtó vonalából, legnagyobb meglepetésemre négy-öt, huszonéves roma fiatal nézett velem farkasszemet — mesélte a történteket a munkahelyi balesetből származó rokkantnyugdíjazása óta autódarusként Gyulán dolgozó, a fürdővárosból egy éve Sarkadra költözött férfi.

„Kirángattak a portámról”

— Na mi van? — vetették oda.
— Kinéztem, hogy miért ugat a kutya — válaszoltam.
— Takarodj innen! — hangzott a válasz. — Mondtam, hogy én itt lakom, de ezt már meg sem várták, kirángattak a portámról, hárman-négyen a nyakamba ugrottak, egyikük fojtott, a többiek ütlegelni kezdtek. Beestünk az árokba a ricsajra és a puffanásra jött ki a párom és a kisebbik fiú, ők szabadítottak ki a karmaik közül.

— Ezt követően mivel továbbra is agresszívak voltak az egyikükre valóban rávágtam a kezem ügyébe eső seprű nyelével, ami eltörött — ismerte el a férfi. — A rendőröket pár perccel 16 óra után az élettársam értesítette — tette hozzá.

„Parasztgyerek, mit ugatsz?”

Az amúgy a Gyulai Polgárőr Egyesületben is aktívan tevékenykedő Karácsonyi Béla azt is elmesélte, hogy korábban már többször szólt a szomszédban lakó hölgynek, hiszen többször a kerékpárúton  parkolt, illetve közlekedett kocsijával. Azt is nehezményezte, hogy hétköznap éjszaka még három órakor is bömbölt, dübörgött a szomszédban a zene.

Legutóbb — elmondása szerint udvarias hangnemben megfogalmazott — kérésére azt a választ kapta, hogy: „Parasztgyerek mit ugatsz?”

A cikk a hirdetés után folytatódik

Bár a események időpontjában nem tartózkodott a helyszínen, csak később telefonhívásra érkezett oda, homlokegyenest máshogy adta elő a történteket Oláh Károlyné. A Sarkadi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnök asszonyával a Szalontai utcai óvoda előtt találkoztunk, s két unokája, Edit és Zsolt helyett beszélt.

„Gondolom, nem bírja a romákat”

„Az onokám, Editke a szomszédjába' lakik a magyarnak, aki gondolom nem bírja a romákat, mert már többször is lefényképezte, hogy a kerékpárút mellett parkolt a kocsijával. Vasárnap kiszaladt az onokám kutyája, az ember meg lemocskolta, lecigányozta és egy bottal kongatta, ezért kezdődött a verekedés” — adta elő Oláh Károlyné.

Az elnök asszony ugyanakkor azt állította: „hazudgál” az ember, hiszen nincs is harci kutyája a szomszédjában élő unokájának, Zsoltinak. — Igaz, hogy korábban volt egy, de az elpusztult — finomított ismételt kérdésfelvetésünkre.

Oláh Károlyné elmondta unokái és Szabó Márió is látleletet vetettek a kórházban. Elmondása szerint Zsoltinak az arcán, lábán, vállán keletkezett zúzódás, Editnek pedig a hátán, derekán. Unokáit Szabó Márióval egyetemben egy éjszakára bent is tartották a kórházban. Szabó Márió pedig saját felelősségére hagyta el az egészségügyi intézményt.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
 iWiW 
 

  • A+
  • A-
  • P
  • @>
  • |<

Iratkozzon fel!

Iratkozzon fel a BAMA hírlevelére!

Biztonsági kód

A cikk küldése e-mailben

X
Cikk címe:
„Parasztgyerek, mit ugatsz?” – négyen kórházban a verekedés után

Biztonsági kód
A fenti képen látható ellenőrzőkód:

*-al jelzett mezők kitöltése kötelező!

Cikk megosztása a közösségi portálokon

X
időrend: növekvő | csökkenő
  • 100. igaz csabai 2010. július 9. 00:10

    Ime a stílus, melyet a BEOL szerkesztősége képvisel.

  • Jelentem a moderátornak!

    X

    „Parasztgyerek, mit ugatsz?” – négyen kórházban a verekedés után


    Ime a stílus, melyet a BEOL szerkesztősége képvisel.

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 99. oh-i   2010. március 14. 19:31

    Ha valamit elkövetnek akkor nem cigányok,mert a cigányokat mindenki bántja.ha a segély kell akkor cigány.na akkor hogy van ez?döntsék már el hogy megbűnhődnek vagy dolgoznak.

  • Jelentem a moderátornak!

    X

    „Parasztgyerek, mit ugatsz?” – négyen kórházban a verekedés után


    Ha valamit elkövetnek akkor nem cigányok,mert a cigányokat mindenki bántja.ha a segély kell akkor cigány.na akkor hogy van ez?döntsék már el hogy megbűnhődnek vagy dolgoznak.

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 98. Gárda2009 2010. március 6. 17:32

    97. Netuddki

    Ne bántsd a családja nem tehet róla. Neki ez a munkája, mi vagyunk néha, "bunkóparasztok", akiket meg kell nevelni...

    Modi Jó kutya , hozzáááám, ÜL!!

  • Jelentem a moderátornak!

    X

    „Parasztgyerek, mit ugatsz?” – négyen kórházban a verekedés után


    97. Netuddki

    Ne bántsd a családja nem tehet róla. Neki ez a munkája, mi vagyunk néha, "bunkóparasztok", akiket meg kell nevelni...

    Modi Jó kutya , hozzáááám, ÜL!!

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 97. Netuddki 2010. március 5. 19:42

    Őszinte részvétem a moderátor családjának!

  • Jelentem a moderátornak!

    X

    „Parasztgyerek, mit ugatsz?” – négyen kórházban a verekedés után


    Őszinte részvétem a moderátor családjának!

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 96. miamia 2010. március 5. 10:09

    Először is jobbulást kívánok Béla bának és erőt neki és a családjának, hogy a történteket fel tudják dolgozni!
    Származás és politika ide vagy oda, tény és való, hogy normális emberek NEM vernek agyon egy másikat!!! Erre NINCS magyarázat és NINCS mentség!! Az adott helyzetre megoldást kell keresni, és reménykedni, hogy találunk is! Remélem, hogy a RENDŐRSÉG ÉS A BÍRÓSÁG MEGFELELŐEN FOG ELJÁRNI!!!!!!!!!!
    Az erőszak a TEHETETLENSÉG jele!

  • Jelentem a moderátornak!

    X

    „Parasztgyerek, mit ugatsz?” – négyen kórházban a verekedés után


    Először is jobbulást kívánok Béla bának és erőt neki és a családjának, hogy a történteket fel tudják dolgozni!
    Származás és politika ide vagy oda, tény és való, hogy normális emberek NEM vernek agyon egy másikat!!! Erre NINCS magyarázat és NINCS mentség!! Az adott helyzetre megoldást kell keresni, és reménykedni, hogy találunk is! Remélem, hogy a RENDŐRSÉG ÉS A BÍRÓSÁG MEGFELELŐEN FOG ELJÁRNI!!!!!!!!!!
    Az erőszak a TEHETETLENSÉG jele!

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 95. támogató 2010. március 4. 20:14

    Akaratomon kívül támogatom ŐKET sok más munkahellyel rendelkező társammal együtt. Ezért? Adózunk többszörösen, azért,hogy NEKIK jusson a segélyre,mert mi magyarok rasszisták vagyunk emiatt nincs munkahelyük. Hálából félhetünk TŐLÜK. A moderátor nem rasszista,mert úgy látom sok olyan hozzászólást törölt,amit az emberek dühe miatt íródott meg.

  • Jelentem a moderátornak!

    X

    „Parasztgyerek, mit ugatsz?” – négyen kórházban a verekedés után


    Akaratomon kívül támogatom ŐKET sok más munkahellyel rendelkező társammal együtt. Ezért? Adózunk többszörösen, azért,hogy NEKIK jusson a segélyre,mert mi magyarok rasszisták vagyunk emiatt nincs munkahelyük. Hálából félhetünk TŐLÜK. A moderátor nem rasszista,mert úgy látom sok olyan hozzászólást törölt,amit az emberek dühe miatt íródott meg.

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 94. Buddha 2010. március 4. 16:52

    Az a baj, hogy ezek a támadások bárhol napról napra megtörténhetnek! S meg is történnek! Nincs Cigány bűnözés?????? Akkor ez mi??

  • Jelentem a moderátornak!

    X

    „Parasztgyerek, mit ugatsz?” – négyen kórházban a verekedés után


    Az a baj, hogy ezek a támadások bárhol napról napra megtörténhetnek! S meg is történnek! Nincs Cigány bűnözés?????? Akkor ez mi??

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 93. coccolo 2010. március 4. 16:45

    Mocskos cigány népség!Gázkamrába minddel!!!!!!

  • Jelentem a moderátornak!

    X

    „Parasztgyerek, mit ugatsz?” – négyen kórházban a verekedés után


    Mocskos cigány népség!Gázkamrába minddel!!!!!!

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 92. bla,bla 2010. március 4. 14:52

    A történetben a gátlástalan agresszio a rémisztő!
    Megindult a harc a közterületek birtoklásáért?
    A védtelen állampolgárok úgy viselkedik, mint a ragadozóktól hemzsegő réteken a riadt őzek-szarvasok. Átosonnak szürkületben a tisztásokon, és eltűnnek az erdő menedékében.....
    Nem tudom felfogni, hogy törvényeink miért nem kerülnek alkalmazásra? Miért van a bűnözők jóindulatára-egyéb elfoglaltságára bízva életünk, vagyonbiztonságunk?
    Ami csúcs, az öntudatosodás. A börtönjogi felkészültség. Lassan a haramiáról hamarabb készül látlelet, mint a mentőkkel érkező súlyos sérültről, akinek először az életét kell menenteni.

  • Jelentem a moderátornak!

    X

    „Parasztgyerek, mit ugatsz?” – négyen kórházban a verekedés után


    A történetben a gátlástalan agresszio a rémisztő!
    Megindult a harc a közterületek birtoklásáért?
    A védtelen állampolgárok úgy viselkedik, mint a ragadozóktól hemzsegő réteken a riadt őzek-szarvasok. Átosonnak szürkületben a tisztásokon, és eltűnnek az erdő menedékében.....
    Nem tudom felfogni, hogy törvényeink miért nem kerülnek alkalmazásra? Miért van a bűnözők jóindulatára-egyéb elfoglaltságára bízva életünk, vagyonbiztonságunk?
    Ami csúcs, az öntudatosodás. A börtönjogi felkészültség. Lassan a haramiáról hamarabb készül látlelet, mint a mentőkkel érkező súlyos sérültről, akinek először az életét kell menenteni.

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 91. runy79 2010. március 4. 10:23

    Sarkadon már volt baj a cigányokkal a TESCO-ból is csak loptak.Mindenütt ahol csak jártam az Országban csak a baj van velük és ezt csak én mondom :http://videa.hu/videok/hirek-politika/a-vajda-ciganybunozes-van-baleset-cigany-hirado-1roL6pJostA4fqg7 EZT NÉZD MEG.utóirat valaki mondta (gázt).

  • Jelentem a moderátornak!

    X

    „Parasztgyerek, mit ugatsz?” – négyen kórházban a verekedés után


    Sarkadon már volt baj a cigányokkal a TESCO-ból is csak loptak.Mindenütt ahol csak jártam az Országban csak a baj van velük és ezt csak én mondom :http://videa.hu/videok/hirek-politika/a-vajda-ciganybunozes-van-baleset-cigany-hirado-1roL6pJostA4fqg7 EZT NÉZD MEG.utóirat valaki mondta (gázt).

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

Hozzászólok a cikkhez

A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá.  Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok

Miért kell regisztrálnom?

X
Olvasóink fáradhatatlan aktivitásának köszönhetően az elmúlt évek során a megye meghatározó fórumává váltunk,
ahol cikkeink kapcsán értékes viták, párbeszédek alakultak ki. Ahogy e fórum résztvevőinek száma egyre növekedett,
sajnos a komoly hozzászólások közé egyre gyakrabban keveredtek céltalan, romboló beírások. Ezért éreztük úgy,
hogy eljött az ideje annak, hogy a kommentelés lehetőségét regisztrációhoz kössük, kiszűrve az értelmes fórumozást
zavaró tartalmakat. A regisztrációt ugyanakkor a korábbinál lényegesen egyszerűbbé tettük: elég csak nevet,
fehasználói nevet és emailt megadni. Reméljük olvasóink is úgy gondolják, hogy megéri megtenni ezt az egyszeri és
egyszerű lépést azért, hogy barátságosabb közegben, értelmesebb mederben folytatódhassék a párbeszéd.
(Ha problémája akad a regisztrációval vagy a hozzászólás új módjával, "hozzászólás" tárggyal írjon levelet a beol@beol.hu címre.)
Előző
  • Kos
  • Bika
  • Ikrek
  • Rák
  • Oroszlán
  • Szűz
  • Mérleg
  • Skorpió
  • Nyilas
  • Bak
  • Vízöntő
  • Halak
Következő

Mai horoszkóp

  • A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
  • A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
  • Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
  • Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
  • Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
  • Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
  • Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
  • Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
  • Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
  • Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
  • Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
  • Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Kos Bika Ikrek Rák Oroszlán Szűz
Mérleg Skorpió Nyilas Bak Vízöntő Halak

Receptválogatások

Gesztenyés desszertek

A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!

Etarget hirdetések
Házhoz visszük a híreket!

Rovatok