Életmódváltás

Dinya Magdolna

 

Az ülőmunka és home office térhódításával egyre kevesebb mozgást végzünk, és egyre többen tapasztaljuk, hogy egész nap csak ülünk a gép előtt, és néha még a munkába járás sem kényszerít minket túl sok mozgásra. Ezért döntöttem úgy, és tűztem ki célul, hogy elkezdem az egészségesebb életmód felé vezető utamat. Rengeteg információ érhető el az interneten, és az ismerősöktől is számos tanács érkezik. Azonban a közös nevező mindig ugyanaz, miszerint a sport, a megfelelő táplálkozás és a pihenés kulcsfontosságúak az eredményes életmódváltáshoz. 

A genetikai adottságom miatt nehezen szedek fel plusz kilókat, ezért bízom benne, hogy a súlyzós edzések segítségével elérhetem azt a formát, hogy egyszer úgy nézhessek majd bele a tükörbe, hogy az elégedettséggel töltsön el. Sokan ezzel pont fordítva vannak és a plusz kilók miatt aggódnak, emiatt pedig negatív önértékelésben szenvednek. Azonban szerintem fontos lenne elfogadni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, és ha valamit nem szeretünk magunkon vagy magunkban, akkor tegyünk azért, hogy ezt megváltoztassuk.

Elhatároztam, hogy jobban odafigyelek az egészséges táplálkozásra, valamint hetente legalább háromszor eljárok majd edzeni. Az ajándékba kapott konditermi bérlet még ott pihen az asztalon, de mindig, amikor ránézek, újra motivációt érzek a sportolás iránt.