Rejtőzködő múlt

Felkeltette egy szó az érdeklődésemet. Pontosabban cikkírás közben kerestem a megfelelő kifejezést egy majd 100 éve csillárba elrejtett levél kapcsán. Kordokumentum? Porosodó iromány? Megtaláltam: papírrégiség.

Igen, ilyen régi kincset találtak egy község templomi csillárjában. Abban rejtőzött 1926 óta egy férfi által írt levél, valamint egy korabeli újság. Az illető mindenre gondolt: leírta röviden családtörténetét, az újsággal pedig illusztrálni kívánta, milyen korban is élt ő, akkor. Megüzente nekünk, a megtalálónak és mindazoknak, akikhez majd eljut a levele, miként élt, dolgozott, szeretett ő 1926 táján.

Néhányan e megsárgult papírrégiség láttán múltkutatásba kezdtünk. Beszippantott bennünket a közös cél, hogy kiderítsük, ki vállalkozott oly’ régen e nem mindennapi kalandra, hogy egy templom óriás csillárjába személyes hangvételű levelet rejtsen. Összekovácsolt bennünket a leporolt majd száz év, nevek, helyek, események kerültek ismét érdeklődésünk fókuszába. Kapcsolataink nyomán újabb emlékek, fotók, történetek és nevek, összefüggések láttak napvilágot. 

Közben szárnyaló fantáziával próbáltam elképzelni azt az embert, aki előrelátással, bizakodva rejtette el sorait egy nem hétköznapi helyen. Remélte, hogy nyomot hagyva, üzenve eljutnak egyszer információi, gondolatai, érzései a leszármazottakhoz.

Papírrégiségünk van mindannyiunknak. Képek, igazolványok, életünk dokumentumai, amelyek arról árulkodnak, kik vagyunk mi s honnan származunk. Bizakodó vagyok: a csillárba rejtett levél írójának a rokonai felbukkannak és lesz még mit mesélniük.