Rejtőzködve

Rászorulók, kliensek az ellátórendszerben, hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű emberek és gyerekek... A fogalmak, a jelzők mögött megbújik sok-sok élet, életvitel, életforma. 

Összeszorult a szívem, amikor a belváros karácsonyi fényei alatt gyerekek örömködve díszítettek egy fenyőfát, de néhány méterre tőlük megpihent egy rozsdás ,,banyatankot,, húzó néni. Olyan hajlott volt a háta, olyan nagy sapka alá bújt el a hideg elől, hogy az arcát nem láttam. Szegényes ruházata, kezében egy göcsörtös bot jelezte, nem a díszes helyeket, hanem a következő kukát keresi. Állt némán, fáradtan, kétrét görnyedt háttal, pihegett kicsit, majd lassú léptekkel ballagott tovább. Beleégett a látvány az agyamba, miközben autóm csomagtartójában most a téli szezon meleg kabátjai, megtöltött cipős dobozok várják új gazdáikat.

Tudom, tapasztalom, a szegénység gyakram rejtőzködik, de vannak pillanatok, amikor bizony megmutatja magát, valós arcát. A szegénység nem dicsekszik, nem posztol... Ez a néni egykor szép, életigenlő lányként kacaghatott együtt kortársaival, gyertya fénye, karácsonyfa illata töltötte meg az otthonát. Lehet, hogy születtek gyermekei, lehet, hogy párját elveszítette, s lehet, hogy minden mást is – nem tudhatjuk. Talán másként alakult az élete. De ma is közöttünk él. Ő valakinek a szomszédja, ismerőse, még akkor is, ha mély barázdák szántotta arcát már nem emeli büszkén, magasra.
Nagyon remélem, jelenlegi körülményeit valaki ismeri, felismeri. És nem csak az övét. Együttérzés már nem elég ilyenkor.