Parkolók

Licska Balázs

Megállni tilos jelzőtáblánál parkolnak le, zöld területen teszik le a kocsit – visszatérő, a Lencsésitől a Kazinczyig minden lakótelepet érintő problémáról van szó Békéscsabán. Amíg előbbi sofőrök ezzel akár balesetveszélyes helyzeteket is teremthetnek, addig utóbbiak mondhatni csak a parkban tesznek kárt. A közös bennük, hogy szabálytalanok, és emiatt az illetékesek intézkedhetnek is velük szemben; és – ugyan megteheti – talán nem a szomszéd az, akinek szólnia kellene, rendre utasítva a renitenseket.

A probléma adott, és mivel az a városi közgyűlés ülésein is rendszeresen témaként szolgál, nem ismeretlen az önkormányzat számára. Kétféle irányba lehetne elmenni. Van az egyszerűbb: lehetne sűríteni az ellenőrzéseket, mehetnének a figyelmeztetések, azt követően pedig, ha a szükség úgy hozza, a bírságok. Van a bonyolultabb: bár a lakótelepeken szerintem nincs egy szabad négyzetméter sem, ahol erre lenne lehetőség, további parkolókat kellene kialakítani, és nem néhányat, hanem több tucatnyit.

A lakótelepek évtizedekkel ezelőtt épültek, amikor nem futott ennyi kocsi az utakon. Akkor nyilván nem is volt szükség ennyi parkolóra. Manapság viszont szinte minden családban van egy autó, bizonyos esetekben kettő is; miközben a parkolók számát nem gyarapították. A kocsit viszont valahol le kell tenni. Attól, hogy esetleg büntetéseket osztogatnak, nem lesz több parkoló, és szerintem jelen helyzetben újabb helyek építésére sincs mód. Szóval a helyzet nem igazán fog változni.

Hogy akkor mi a megoldás? Addig kell körözni a parkolókban, amíg ki nem áll egy kocsi és fel nem szabadul egy hely – vagy ki nem fogy az üzemanyag.