Játéktér

Azt hiszem, nem bolyongott pénteken nálam zöldfülűbb ember a békéscsabai Gaming expón. Ugyan a napom nagy részét a munka miatt én is a számítógép előtt töltöm, de a PlayStation, az Xbox, a Nintendo csak akkor téma, ha a kilencéves keresztfiam hozza szóba. A taktikám: okosan figyelek, keveset kérdezek. Kicsit aggódtam, mert ezúttal nem úszhattam meg kérdések nélkül a délelőttöt, ráadásul olyanokkal kellett szóba elegyednem, akiknek természetes közege az online játéktér, ismerik a (már nem is annyira) szubkultúra minden mozaikdarabját. Nekem a slang, a WR, a szimulátor és az összes konzul kínai. Na jó, Máriót és Mortal Combat Raidenjét láttam már közelről valamikor a 90-es évek elején, de emlékeimet vastag por lepi. Végül kikerekedett minden, nyitott és barátságos emberekbe botlottam, akik készséggel felvilágosítottak és elnézték csetléseimet. 

Örömmel konstatáltam, a Gaming expo nem csupán a virtuális valóságba szippantja be még inkább a kockulni vágyó fiatalokat, hanem hajlandó foglalkozni edukációval, veszélyekkel, pszichés hatásokkal is. Előadást tartottak például a játékfüggőség és az internetes zaklatás megelőzéséről, lehetőséget adtak a szülőknek arra, hogy jobban megismerjék a virtuális oldalt, az e-sport előnyeit. Kiderült, van magyar válogatottunk, nagy szurkolótáborral, sikerekkel a háta mögött. 

Előítéleteim megroppantásának apropóján leültem a fotóssal Pongozni (a klasszikus pingpong videójáték változata). A 80-as évek találmánya tökéletesen lebilincselt. Egy kört megnyert az ellenfelem, egy másikat én. Már kezdtük volna az újat, amikor megcsörrent a telefonom. Meghoztam hát a döntést: mégsem szalutálok a Külső Világ hadseregének tábornoka előtt, és a játékmenetet befolyásoló újdonságokat továbbra is a Föld nevű bolygón leplezem le. Akad itt kihívás, izgalom bőven.