2009.08.19. 17:45

Focizás közben is muzsika szólt

Muzsikus család gyermeke, ha nagy lesz, nem csoda, hogy szintén zenész. Egész életében klasszikusok szóltak körülötte. Fejes Tamás hegedűművész külföldi karrierjét itthoni gyökereinek és képzésének köszöni.

Niedzielsky Katalin

Amikor kérdéseimre válaszol, életéről mesél, beszélgetünk, a szavaiból is a zene árad. Sorsa, pályája korán eldőlt, folytatja a családi hagyományt. Zongoratanár édesanyja kísérte azon a döntő versenyen 1977-ben, ami megalapozta későbbi karrierjét. S „apácska” szigorát említi mindjárt első tanulóéveit sorolva. Az itthon, haza, szülőföld szavakkal jó lesz vigyázni, mert a művész úrnak ezek hallatán folyton könnybe lábad a szeme.
Hazai tanulmányai után pályázott és került két évre Londonba. A kilencvenes évek elején Magyarország még nem volt uniós tag, és Anglia nagyon nem marasztalta az idegeneket. Diákvízummal az útlevelében lépnie kellett. Próbálkozott és elnyerte a Londoni Filharmonikusoknál a szólamvezető-helyettesi állást.

— Nagyon élveztem ezt az időszakot, rengeteget tanultam — összegzi tapasztalatait Fejes Tamás. — Aztán eljött a pillanat, amikor hiányozni kezdett a kamarazene. A Zeneakadémián kamarazenei és szólistaképzést kaptam, és ezekre a zenekari elfoglaltságom miatt nem maradt időm. Tíz év után megpályáztam a Skót Királyi Nemzeti Zenekarnál egy helyet, ahol most koncertmester-helyettes vagyok.

Glasgow-ban már több időt szentelhet arra, hogy hegedűversenyt játsszon zenekarokkal, vagy saját vonósnégyesével adjon koncerteket. S végre a magánéletére is gondolhat.

— Idővel kezdem észrevenni, értékelni, mi is történt velem, körülöttem; milyen emberek vesznek körül, és hogy egyáltalán nem véletlen, miért éppen ilyenek. A visszajelzések, melyeket kapok tőlük, nagyon elgondolkodtatnak. Sokszor nosztalgiázom, szembesítem és azonosítom magamat Magyarországgal, önmagammal, az érzéssel, hogy milyen szerencsés lehettem. Ha sokáig a hazájától távol él az ember, jobban tudja értékelni, hogy honnan jött. Ahogy múlnak az évek, egyre gyakrabban látogatok haza. Egyre inkább látom, hogy itthon van az a közeg, ahol én felnőttem, ahonnan megkaptam minden inspirációt, oktatást, szellemi töltetet, ami egy embert felnőtté tesz.

A művész állítja — és megint fátyolos a szeme — , hogy minél „öregebb”, annál jobban vágyik vissza a gyökereihez. Amikor fiatalon elment, káosz volt a fejében, s végig kellett járnia az utat, hogy rendet teremthessen. Anglia ma már a második hazája, mert felkarolta, befogadta, marasztalta. S mindkét országban igazán otthon érzi magát.

Játszd újra, Tomika!
Igen, édesapja csellója mindig otthon volt, állandóan gyakorolt. Tomika két-hároméves lehetett, amikor anyai nagyapja készített egy egészen egyszerű kis játékhegedűt, amin madzagok voltak a húrok. Másik nagyapját nem ismerte, ő korán, 1952-ben meghalt, édesapja akkor még csak tízéves volt. A családban azonban mesélték, hogy szépen hegedült.

— Nagyon ügyes ember volt az anyai nagyapám, festett, művészien csinált meg mindent, amihez hozzányúlt — emlékezett vissza a régi időkre Tamás. — Van egy ilyen fénykép, ahol még a pelenka is rajtam van, s teljesen belemélyedek ebbe a játékhegedűbe. Már akkor annyira lekötött. Aztán a szülők figyeltek rám, és a békési zeneiskolában nőttem fel. A szüleim ott tanítottak, én meg közben az udvaron fára másztam meg fociztam a többi gyerekkel. Apácskám néha kirontott és rám kiabált: „Azonnal gyere be gyakorolni!”

Fejes Tamás 1967-ben született Szegeden, muzsikus család gyermekeként. Tízéves korában második díjat nyert az országos Koncz János hegedűversenyen. Középfokú zenei tanulmányait Szegeden, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Konzervatóriumában, Szecsődi Ferenc hegedűművész irányításával, felsőfokú tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián Lisszauer Péter, majd Szabadi Vilmos hegedűművésznél és Rados Ferenc zongoraművésznél végezte.

Hegedűművészi diplomája megszerzése után a londoni Guildhall Scholl kétéves ösztöndíját nyerte el, amit David Takeno hegedűművész tanítványaként sikeresen elvégzett. A Philharmonia of London zenekarának tagjaként több mint 10 éven át a világot járta, neves karmesterekkel, szólistákkal működött együtt Japántól, Európán és Amerikán át Ausztráliáig. Néhány éve elnyerte Glasgow-ban a Royal Scottish National Orchestra másodkoncertmesteri állását, a zenekarral az Edinburgh-i Zenei Fesztivál rendszeres szereplője. Zenekari munkája mellett a Royal Scottish Academy of Music and Drama vonóstanszakán tanít, növendékei kiemelkedően szerepelnek zenei versenyeken.

A Fejes String Quartet 2006-ban alakult. A négy zenész hamar felismerte, hogy a „zenei szellemek házasságát” tovább kell vinniük. A hivatásos zenészek (mindannyian a Királyi Skót Nemzeti Zenekar tagjai) zeneileg, mentálisan és hangzásban is egy hullámhosszon voltak; úgy gondolták hát, hogy kvartetté alakulnak. A Királyi Skót Nemzeti Zenekar tagjaiként a kvartettet egyre jobban megismertették, számos zenei klubba és találkozóhelyre meghívták őket játszani egész Skóciában. Meghívást kaptak többek között az Amerikai Egyesült Államokba és a Békés-tarhosi Zenei Napokra is.

Hétévesen Nagyné Bánfi Juditnál és Nagyné Bodon Ilonánál kezdett tanulni Békésen. Tizenegy múlt, amikor Szegedre ment főiskolára, a tehetségeket előkészítő tagozatra.

Nem elég a sikerhez, ha a növendék tehetséges
— Fejes Tamás 1980-tól ''84-ig tanult nálam Szegeden, a zeneművészeti főiskola előkészítő tagozatán, ami a különleges tehetségek iskolája volt — nyilatkozta Szecsődi Ferenc hegedűművész tanítványáról. — Már a felvételin kiderültek a különleges képességei. Kiváló hegedűs alkat; a nagy hegedűsök mind nem túl magas termetűek, a hangszer így áll jól a kezükben. Nagyon szorgalmas, becsületes fiú volt, akivel első pillanattól kezdve máig kitűnő a kapcsolatom. Immár 32 éve tanítok, és minden tanítványommal jó kapcsolatot ápolok; igazi boldogság, amikor karácsonykor hazajönnek külföldről és felhívnak. Örülök, hogy megmaradtam a tudatukban, hogy esetleg valamit köszönhetnek nekem.

Tamás is, amikor hazajön, hív, és találkozunk. A sikerhez nem elég a tehetséges gyerek; kell tehetséges tanár és tehetséges szülő is, támogatás otthonról. Tominak mindez megadatott.

Nagyné Bodon Ilonának első tanítványa volt Tamás 1974-től Békésen. Azzal a módszerrel nevelte, amit mestereitől sajátított el. — Az a pici kisfiú nagyon gyorsan fejlődött, rengeteg művet rövid idő alatt képes volt megtanulni. Míg mások egy-két etűdöt tanulnak meg hónapok alatt, ő akár 20—30-at. Különleges tehetség volt, korán fel lehetett ismerni. Egyik órán kapta a darabot, a következőn már kotta nélkül, kívülről tudta.

Minden alkalomra így készült fel. Alig vártam, hogy jöjjön órára; és csillogott a szeme, mosolygott. Hamar nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk, fontos, hogy egy kisgyerek elfogadja a tanárát. Később visszajárt, megmutatta, hol tart. Megkérdezte a véleményemet, elfogadta, amit mondtam. Ez a pálya göröngyös, vannak buktatói; és a lelki állapot érződik a hegedülésen. Igazi művész, aki hű a hangszeréhez, vele kel, vele fekszik.

Az angol feleség nem fél a nehéz magyar nyelvtől
Emily Walker július óta Tamás felesége. A zene hozta össze a fiatalokat novemberben. Csellista, Luganóban és Skóciában tanult, angol lány, szülei Salisbury mellett laknak egy kis faluban. Szabadúszó, van egy vonósnégyese, sikeresek, tanít, a zene az élete.

Mesélték, véletlenül találkoztak, egészen romantikus volt. Emily egyszer helyettesíteni jött a zenekarba, a turnén megálltak ebédelni, helyet keresett, és Tamás odahívta az asztalukhoz. Addig beszélgettek, míg egymásba szerettek. Addig zárkózottnak, misztikusnak hitte „a nagy hegedűtanárt”.

Ha gyerekük lesz, természetesen mindkét nyelvet beszéli majd. Az angol feleség nem fél a magyartól, élvezetesnek, dallamosnak tartja, szívesen tanulja. Kiderül még, hogy a zene mellett a jóga is segítette kapcsolatukat. Ugyanabba a konditerembe járnak. Amikor először összefutottak, Emily szinte mérges volt. Mit keres ott Tamás a matracával, amikor lazítani akar?!