Jegyzet

2018.06.06. 06:30

A lefújásig tart

Ökrös Csaba

A következő néhány nap elegendő időt ad a focirajongóknak arra, hogy lélekben felkészülhessenek a futball-világbajnokságra. A nemzeti bajnokságok lezárultával tétmeccset aligha láthat a néző. A felkészülési mérkőzések garmadája pont arra jó, hogy kellőképpen felszítsa az előzetes vitákat a majdani vb-győztesről, szellemi és retorikai erőfeszítésekre késztetve emberek milliárdjait, azon belül is a magyar népesség jelentős részét.

Akit egy kicsit is lázba hoz a labdarúgás, a nyitómeccsig hátralévő bő egy hétben igyekszik számot adni szakértői képességeiről. A tízmillió szövetségi kapitány országáról nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy egyben a tízmillió szakkommentátor és ugyanennyi jós hazája is egyben. Humán­politikai nézőpontból szemlélve ez olyan álláshalmozásnak tűnik, ami a főállásunk rovására mehet.

Azonban az egyetlen helyes szemszögből, a futball felől tekintve a valóságot be kell látnunk, hogy

egy ideig a focival kapcsolatos tevékenység határozza meg majd mindennapjainkat. Középkezdéssel kelünk és hármas sípszóval fekszünk.

Nekünk, magyaroknak bizonyos szempontból egyszerű a helyzetünk, hiszen honfitársainkért nem kell szorítanunk, még játékvezetőkért sem. Így a világbajnokság előtti lelki felkészülés során nem terhelnek bennünket komoly testi tünetek. Nincs miért hevesebben vernie a magyar szívnek.

Mint egy higgadt tőzsdei alkusz, hideg fejjel figyelhetjük a nemzetközi eseményeket: az átigazolási híreket és felkészülési meccseken történteket. A következő néhány napban maradhat energiánk arra is, hogy felvértezzük magunkat a klisék özöne ellen, ami a meccsek kapcsán áraszt el bennünket.

Az elhivatott szurkolók számára komoly tehertétel, amikor szakértő kollégái a televízióban előbb fel-, majd levezetik az eseményeket.

A megszerezhető tudás igen sokrétű, nagyon nagy mennyiségű és teljesen használhatatlan. Bizonyára a vb során is számos alkalommal értesülhetünk majd arról, hogy a meccs a lefújásig tart. A kihagyott helyzetek Oroszországban is megbosszulhatják magukat, és egy-egy talált gól akár el is döntheti a találkozók sorsát.

Van egy olyan érzésem, hogy a németeket soha nem lehet leírni, vesztes helyzetből is fel tudnak állni, és különben már Lineker is megmondta, hogy hányan játsszák a focit, és ki nyeri a meccset. Nagy kérdés, hogy a legnagyobb sztárok ki tudták-e pihenni az elmúlt szezont, és félő, hogy a brazilok elvesznek a szépségben. Ne feledjük azt sem, hogy a tizenegyespárbaj mindig lutri.

Ja, és a labda gömbölyű.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!