Sport

2008.01.11. 18:38

Irány Bamako: a békési férfi vállalja a veszélyes küldetést

A terrorveszéllyel dacolva indul útjára szombaton reggel a fővárosból a Budapest—Bamako-rali mezőnyével a békési Simon Fiala Szabolcs. Mint ismert, néhány napja a Párizs—Dakar-ralit éppen a kritikus mauritániai helyzet miatt fújták le, ám a hazai szervezésű verseny résztvevőit mindez nem igazán befolyásolta. Más kérdés, hogy a Külügyminisztérium szerint a megmérettetés vezetői nem jártak el túl körültekintően, amikor sem őket, sem a külföldi hatóságokat nem értesítették a versenyről.

P. G.

Simon Fiala Szabolcs lapunknak elmondta, hogy eltúlzottnak tartja az Afrikából érkező híreket. A békési fiatalember családja egyébként kifejezetten jól viseli  kalandozásait, a férfit felesége és egyéves kisfia várja vissza a veszélyes küldetésről. Mint megtudtuk, Szabolcs két társával együtt motoron teszi meg a több ezer kilométeres távolságot.

Veszélyes küldetésre vállalkoznak azok az autósok és motorosok, akik részt vesznek a szombaton reggel rajtoló „fapados Dakaron”, azaz a Budapest—Bamako-ralin. A megmérettetést néhány éve hívták életre kettős céllal. A résztvevők egyrészt érdekes kalandtúra keretében tehetnek meg veszélyes, de egyben vadregényes afrikai tájakon több ezer kilométert, másrészt az induló csapatok, mint eddig minden évben, jótékony feladatokat is ellátnak.

Minden csapatnak lehetősége van arra, hogy örökbe fogadjon egy falut, vagyis meglátogasson és ajándékokat vigyen a hivatalos verseny útvonala mentén levő egyik nagyon szegény településre. A rali emellett egy iskolát is támogat, amelybe olyan gyerekek járnak, akiknek szülei a napi kétszeri étkezést sem tudják biztosítani számukra. Újdonság idén, hogy a Budapest—Bamako átad egy kutat, amely 300 ember ivóvízellátását biztosítja.

A „flúgos” futam békési résztvevője Simon Fiala Szabolcs lapunknak elmondta, hogy az elmúlt időszakban számos oltást kaptak: egyebek mellett sárgaláz, malária és hepatitis ellen is beinjekciózták őket. Maliba egyébként be sem lehet lépni anélkül, hogy oltási könyvvel bizonyítanák, hogy védettek a sárgaláz ellen.

— Spanyolországból hajózunk majd át Marokkóba, majd onnan a Nyugat-Szaharát érintve jutunk el Mauritánián át Mali fővárosába, Bamakóba — ismertette az útvonalat Simon Fiala Szabolcs. Mint ismert, a Párizs—Dakar-ralit éppen a térségben jelentkező terrorveszély miatt fújták le. Szabolcs egyébként két társával, a fővárosi Mező Jánossal (aki egyébként motoros szakújságíró) és Bartók Györggyel közösen két KTM- és egy épített Suzuki-motort tesztel majd.

Nem a békési férfi egyébként az első, aki részt vesz a Budapest—Bamakón. Tavaly a Barna fivérek, Ádám és Tibor öregbítette a megye hírnevét a több ezer kilométeres úton. Mint elmondták, a ralin olyan helyekre jutottak el, ahova turistaként soha nem lett volna lehetőségük ellátogatni.

— Három héten át a hétköznapok minden gondját elfelejthettük, s az afrikai főzések is különleges élményt jelentettek mindkettőnk részére — emlékeztek vissza a történtekre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!