Hirdetés

2022.12.16. 06:57

Évente több száz beteget segít élhetőbb élethez

Laszkóné Becsei Bernadett közel húsz éve foglalkozik sebkezeléssel, sebkezelési tanácsadással, neve a cukorbetegséggel, artériás, vénás keringési zavarral, és ezek szövődményeivel küszködők körében fogalommá vált. Az elmúlt évtizedek során és az idei évben is sok olyan, krónikus sebbel élő emberrel találkozott, akikről már szinte lemondtak, akiknek a családja sem tudta, mit tehet állapota javításért.

Nagy Szilvia; [email protected]

– Számomra minden eset különleges, nincsen két egyforma. Vannak persze könnyebbek, de több odafigyelést, intenzívebb gondozást igényelők is. Bevallom, az utóbbiak állnak igazán közel a szívemhez, hiszen jobban meg tudom mutatni, mire vagyok képes, és velem együtt a beteg is – mondta el a szakember, akinek az idei esztendő is tartogatott kemény harcokat. Hangsúlyozta, kisebb-nagyobb csatákat veszített, de az esetek 90 százalékában győzött, ami azt jelenti, hogy megmaradt a beteg végtagja.

 

–  A gyógyuláshoz kell a páciens hite és a közöttünk lévő összehang. Bizony nagy kihívás egy örökmozgó férfival megértetni, elfogadtatni, hogy a kerti munkát, a vetést, az aratást másra kell bíznia, vagy csak fele akkora elánnal dolgozhat. Sokan nehezen veszik, akadályként élik meg a korlátokat, de amikor érzékelik, hogy a sebük gyógyul, állapotuk javul, akkor belátják, hogy mérlegelniük, súlyozniuk kell. Saját magam is tapasztalom, ha az ember szervezete azt mondja állj, szót kell fogadni – tette hozzá Berni, aki mindig maximális szakmai hozzáértéssel látja el a rá bízott betegeket.

– A nap mint nap erős fájdalommal, váladékozó sebbel küzdő betegnél az is komoly siker, ha élhetőbb életet kap, újra emberek közé tud menni. Egy hosszú ideje kerekesszékhez kötötten élő hölgy például azt mondta nemrég, sosem fog meggyógyulni. Kilátástalannak ítélt helyzetéből mégis előrelépés lett, csökkent mobilizálási lehetőségek mellett is meggyógyult a sebe. Tapasztalataim szerint a legeslegfontosabb a megfelelő, minőségi ápolás, amit mi, a férjemmel megmutatunk a hozzátartozóknak, a gondozóknak  – hangsúlyozta a szakember, kiemelve, mennyire fontos a gumikesztyű használata, a megfelelő, precíz fertőtlenítés.

– Sajnos "apróságokon" is el lehet csúszni. Hónapokon keresztül fia kötözte jószándékkal egy édesanya sebét, ami nem akart javulni. Átvettük a kezelést, és négy hét alatt teljesen rendbejött a lába, sőt a másik is nemsokára sebmentes lesz, pedig ugyanazokkal a kötszerekkel dolgoztunk – sorolta.

A krónikusseb-kezelő tapasztalata az, hogy az otthonukba bocsátott, önellátásra képtelen, ágyba kényszerülő betegek ellátására a hozzátartozó sokszor nem képes, vagy lelki okok, vagy nehéz anyagi körülmények miatt, vagy mert a munkáját feladni nem tudja.

– Mi tanácsadással, illetve Békéscsabán és Újkígyóson otthonápolással segítünk. Egyre több településre hívnak bennünket, elmegyünk, nem napi rendszerességgel, de mindenkivel személyesen tartjuk a kapcsolatot. Kialakítjuk a megfelelő hátteret az ottani szociális, egészségügyi dolgozókkal, akikre azután nyugodt szívvel rá tudjuk bízni az ellátást. Ha kell, előbb a gondozó szolgálatok felé irányítjuk az érintetteket, akik segítenek megteremteni az otthonápolás alapvető feltételeit – részletezte Berni, aki a jövőbeli terveket is körvonalazta. Elárulta, elsősorban az otthonápolási vonalat szeretnék erősíteni, fejleszteni. Az utánpótlás biztosítása érdekében pedig folytatnák az oktatást is.

 

– A legutóbbi békéscsabai szakmai konferenciánknak nagyon nagy sikere volt, a kollégák örömmel jöttek a helyben megtartott, színvonalas képzésre, ahol a legfrissebb információkat kapták meg a Berna Med Kft. és a Hartmann- Rico Hungária Kft. jóvoltából. Nagy vágyam, hogy a szakdolgozó, szakápoló kollégák mellett a szociális ágazatban dolgozókat, a gondozókat is támogassam, hiszen, aki naponta kijár a beteget gondozni, fürdetni, az szembesül először a problémáival. Ha időben szólnak például a nyomási fekélyek tüneteinek megjelenéséről, hamarabb tudok segíteni – részletezte. Hozzátette, folytatni szeretnék azt a szép utat, melyet a gyógyászati szaküzletük működtetésével és a sebkezeléssel jó ideje bejárnak.

– A jelenlegi gazdasági helyzetben sokaknak még a megfelelő fertőtlenítőszerhez is nehéz hozzájutnia. Rengeteg a kallódó beteg, akik ápolási segítségre szorulnának a hozzátartozóikkal együtt. Utóbbiaknak a hétköznapok rendkívüli anyagi, pszichés megterheléssel járnak. Minden tiszteletem azoké, akik vállalják szerettük otthoni gondozását, huszonnégy órás felügyeletét – tette hozzá.

Amíg a beteg hisz a gyógyulásában, addig van esélye

Laszkóné Becsei Bernadett krónikusseb-kezelő hangsúlyozta, bízni kell a gyógyulásban, bármennyire is nehéz, hosszadalmas és küzdelmes egy-egy út. Van betege, aki aktívkorúként küzd olyan érbetegséggel, melynek következtében egyik végtagját már elveszítette. Megfelelő terápiával éveket nyert, most azonban szembesülnie kell a másik végtagja elvesztésével is. A szakember kiemelte, még ebben a nehéz helyzetben is van remény, főleg, ha az érintettet támogató családi háttér veszi körül. Szerencsésnek vallja magát, mert férjével együtt dolgozhat, akivel szakmailag és emberileg is támaszai egymásnak. Szoros együttműködésük teszi lehetővé, hogy bátorságot, lelkesedést öntsenek a betegekbe.

– Ha valakinek gyógyulni kezd a sebe, a szeme is másképp csillog. Ez visz előre, meg persze apukám útravalója, aki mindig azt mondta, segítsek mindenkin, akivel találkozok, mert nem tudhatom, nekem ki fog, ha az út szélén maradok. Egész életemet ebben a hitvallásban élem, ez a fő mozgatórugóm. Gazdasági szempontból keserves a helyzet, a gyógyászati szaküzletben is elsősorban azokat a termékeket keresik az emberek – inkontinencia betétek, sztómaterápiás eszközök – amiket kénytelenek megvenni, mert a mindennapokhoz nélkülözhetetlenek.  Emiatt is egyre több a dolgunk. Ugyanakkor büszke vagyok arra, hogy segítünk bárkinek, és hogy a helyi orvosokkal, ápolókkal egy teamben dolgozunk, a kooperációnk évtizedek óta jól működik. Úttörők vagyunk a negatív nyomásterápia intézményi körülmények közötti használatában, segítséget nyújtunk a szociális dolgozóknak is, akiknek megmutatjuk az új technikákat és termékeket. Az érintettek mindezt szívesen veszik, mi pedig szívesen csináljuk.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában