Hirdetés

2021.12.18. 12:04

Túllépni a kistelepülés határán

A Tanítsunk Magyarországért program középpontjában csaknem három éve a hazai kistelepülésen élő általános iskolás tanulók állnak. A melléjük szegődő egyetemista mentorok feladata, hogy megmutassák nekik a településen túli világ izgalmait és lehetőségeit, az állatkertet, a múzeumot, a középiskolákat, a vállalkozásokat, hogy lássák, számtalan foglalkozás és ezáltal jövőkép közül választhatnak, legyen az szakmaszerzés, érettségi, továbbtanulás, sport, művészetek.

Kiss Dávid mentornagykövet, Debreceni Egyetem

Kiss Dávid, a Debreceni Egyetem történelem-informatika szakos, negyedéves hallgatója a program kezdete óta segíti mentorként a fiatalokat, munkáját 2019-ben Hajdúszováton, nehéz helyzetű hetedik osztályos lányokkal kezdte meg. Dávidot a Napló kihívásokról és sikerekről, valamint a közös élmény által szerzett pedagógiai tapasztalatairól kérdezte. - A hajdúszováti mentori tevékenységem több kihívással szembesített, de sikeresen vettük a kezdeti akadályokat – emlékezett vissza a pedagógushallgató.

Elmondta, hogy a helybéli iskolás lányok jövőképének formálása volt az egyik leglényegesebb feladta, mivel mentoráltjai eleinte a nyolcadik osztály befejezése után családalapításban vagy a szülők által javasolt közmunkaprogramban gondolkodtak. Sokat elmondott a fiatalok helyzetéről, hogy debreceni látogatásuk alkalmával először meglepődtek a mozgólépcső láttán, arról pedig nem is hallottak, hogy iskolába indulás előtt otthon reggelizni kell. 

Kiss Dávid mentornagykövet, Debreceni Egyetem

 

A gyerekek a szováti határok között éltek, így jövőjüket sem tudták másként elképzelni – egészen addig, míg Dávid nem segített nekik a felismerésben, a világ nem záródik be a várostáblánál. Mentori munkájának köszönhetően ma mind a négy hajdúszováti lány Debrecenben tanul, cukrászok, fodrászok, gyermekgondozók lesznek a középiskolai tanulmányaik befejeztével. 

Mentoruk szerint a legfontosabb önbizalmat és hitet adni fiataloknak, tudatni velük, hogy képességeikhez mérten a lehetőségek széles skálája áll rendelkezésükre. Hozzáfűzte, hogy a cél érdekében eleinte a szülőkkel is konfliktusba került, akik egyszerűen nem értették meg, miért fontos, hogy gyermekük képezze magát, tanuljon.

Kiss Dávid szeptembertől álmosdi diákoknak segít, de mint elmondta, már több tapasztalattal: vannak pályaválasztási minták, melyeket Hajdúszovátról hozott, ezek segítik abban, hogy ezúttal is kihozza a gyerekekből a legtöbbet. Dávid idén szeptemberben lett mentornagykövet, ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy sokkal több segítő egyetemistára lenne szükség, ezért is tartja fontosnak, hogy a programot népszerűsítse. Pedagógushallgatóként pedig azt is a kezdeményezés lényeges elemének tartja, hogy a tanárszakos fiatalok így hamarabb kerülhetnek osztálytermekbe, gyerekek közelébe, ami sokat segít a felkészülésben, legyen szó akár konfliktuskezelésről, akár a kommunikáció elsajátításáról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában