Biztonságban

2023.10.09. 05:18

325 embert menekített ki Izraelből a magyar légierő a kormány mentőakciójában (videó)

A kormány mentőakciója keretében a magyar légierő az éjszaka folyamán három repülőgéppel összesen 325 embert, köztük 46 gyereket menekített ki Izraelből – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, írja az MTI.

MW

A kormány mentőakciójában a magyar légierő 325 embert menekített ki Izraelből

Forrás: Facebook/Szijjártó Péter oldala

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy

továbbra is rendkívül aggasztó a helyzet a közel-keleti országban, ahol egyes területeken gyakorlatilag háborús állapotok uralkodnak.

Leszögezte, hogy a kormány számára ilyenkor természetesen a legfontosabb feladat a magyar emberek biztonságba helyezése.

Tájékoztatása szerint ezért több száz emberrel vették fel a kapcsolatot, akik közül 215-öt már az éjszaka folyamán kimenekítettek a magyar légierő két repülőgépével, azonban volt még több mint száz magyar állampolgár, akik szerettek volna hazajutni, ezért az egyik gép tett még egy kört Tel-Avivba, s újabb 110 főt vett a fedélzetére.

„A Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium közös mentőakciójában tehát a magyar légierő három repülőgéppel összesen 325 embert menekített ki Izraelből”

– húzta alá.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy így a hazatérésben segítséget kérő magyar emberek mindegyike itthon van vagy úton van már hazafelé, miután néhány perccel ezelőtt a harmadik evakuációs járat is elhagyta Izrael légterét.

Közölte, hogy

az érintettek között 310 magyar és tizenöt külföldi – például izraeli, svéd, német, brit, osztrák és portugál – állampolgár van és 46 gyerek.

„Természetesen a nagykövetség munkatársai Tel-Avivban továbbra is 24 órás szolgálatot teljesítenek. Természetesen a budapesti vészhelyzeti központunkban is megemelt konzuli létszámmal dolgozunk, és várjuk azoknak a magyar embereknek a jelentkezését, akiknek bármilyen segítségre szükségük van Izraelben” – jelentette ki.

Elmondta, hogy Budapest és Tel-Aviv között folyamatosak a menetrend szerinti járatok.

A miniszter arra kérte a magyar embereket, hogy kizárólag „nagyon-nagyon halaszthatatlan esetben” utazzanak Izraelbe, ha el tudják halasztani az útjukat, akkor tegyék meg a saját biztonságuk érdekében.

„Aki azonban Izraelbe megy, legyen szíves konzuli védelemre regisztrálni” – mondta.

A miniszter hangsúlyozta:

Mi továbbra is kiállunk Izrael mellett, elítéljük az Izraelt ért terrortámadást, egyúttal pedig arra hívjuk fel a nemzetközi politika szereplőit, hogy mutassanak felelősséget ebben a helyzetben, és kerüljük el az eszkalációját ennek a háborús helyzetnek.

Korábban írtuk:

A Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium közös mentőakciója keretében a Magyar Légierő két repülőgépe 215 emberrel a fedélzetén elhagyta az izraeli légteret és immár biztonságos légtérben haladnak Magyarország felé – közölte Szijjártó Péter vasárnap este a Facebook oldalán

A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta,

az Izraelben zajló fegyveres konfliktus során egyik legfontosabb feladatuk, hogy a veszélyben lévő magyar embereket minél előbb hazahozzuk.

Szijjártó Péter azt írta, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium közös mentőakciója keretében a Magyar Légierő két repülőgépe 215 emberrel a fedélzetén  az imént hagyta el az izraeli légteret és immár biztonságos légtérben haladnak Magyarország felé.

„Mint minden esetben, most is csak akkor adunk tájékoztatást ilyen akciókról, amikor az abban érintettek már biztonságban vannak. Az idejekorán adott tájékoztatás ebben az esetben is magyar állampolgárok százainak életét veszélyeztette volna” – hangsúlyozta a miniszter.

Köszönjük Izrael, Ciprus, Görögország, Törökország, Bulgária és Románia hatóságainak az együttműködést a repüléshez szükséges engedélyek gyors kiadásában

– fogalmazott Szijjártó Péter.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában