Vandalizmus

2023.08.23. 14:28

Szent István napján gyújtották fel a keresztet Nagykovácsiban

Az ezeréves keresztény Magyarországon vannak, akik örülnek is a Nagykovácsi melletti hegyen történt vandalizmusnak. Míg a lakosok egy része pénzt gyűjt a felgyújtott kereszt újjáépítésére, valakit „roppant mód zavar ez az erőszakos keresztény jelkép kipakolása mindenhova”, és inkább szivárványos zászlót tenne a Nagy-Szénás csúcsra – írja a Magyar Nemzet.

MW

A kereszt a vandalizmus előtt a Nagy-Szénás hegyen.

Forrás: Magyar Nemzet

Vandálok felgyújtották a Pest vármegyei Nagykovácsi melletti Nagy-Szénáson pár éve állított fa keresztet. Mindezt Augusztus 20-án, az államalapítás ünnepének napján. A Kéktúrának is részét képező, 550 méter magas csúcsra évekkel ezelőtt felállított kereszt felgyújtása komoly indulatokat váltott ki a falu lakóiból,

míg egyesek azonnal gyűjtést indítottak, hogy lakossági összefogásból mielőbb pótolják az ikonikussá vált keresztet, a település liberális oldala szinte örül, hogy egyesek tábortüzet raktak a felgyújtott jelképből.

Kósa Emőke, aki a legutóbbi önkormányzati választáson függetlenként, de a teljes balliberális ellenzék támogatásával indult a polgármesteri címért, de elbukott, közösségi oldalán igyekezett amellett érvelni, hogy a természetvédelmi, Európa-diplomás területen nem lehet csak úgy keresztet állítani. Kósa azt írta,

a felháborodott hozzászólások mellett sokan csatlakoztak egy helyi lakos ötletéhez, hogy közadakozásból állítsuk fel újra a keresztet, esetleg tegyünk köré néhány padot is, stb. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy egy ilyen objektum felállításának nem ez a módja. Elsősorban egy szigorúan védett, Magyarországon egyedülálló természeti terület érintettsége elsődleges szempont, amelyről szakemberek döntenek először és nem a lakosság

Az ellenzék által támogatott képviselő azért megjegyzi, nem magával a keresztállítással van a problémája, hanem azzal, hogy körültekintően szükséges eljárni az elhelyezésével kapcsolatosan.

És ez jelenti azt is, hogy közösségi konszenzusra kell jutnunk a hely kiválasztásával kapcsolatban is

 – tette hozzá.
Menczer Tamás facebook bejegyzésben reagált az esetre

A kereszt az elmúlt években kirándulók sokaságának nyújtott felemelő látványt, miként a csúcson az égbe nyúlt, a helyiek sem ágáltak ellene. Egészen mostanáig,

a kereszt felgyújtásával ugyanis többen vérszemet kaptak, hogy fennen hangoztassák, egy ilyen jelképnek nincs helye sem a Nagy-Szénáson, sem máshol.

A érvek pro és kontra megjelentek a közösségi oldalakon, a vita mára egészen elfajult.

Kíváncsi lennék, mi lenne ha a kereszt helyett mondjuk egy nagy szivárványos zászló lenne, vagy egy totem oszlop, vagy egy sztúpa. Esetleg egy szobor

– írta egy hozzászóló, míg más azt tette hozzá, hogy 

személy szerint roppant mód zavar ez az erőszakos keresztény jelkép kipakolása mindenhova, az én nézeteimmel például nem egyezik.

A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában