Kémügy

2020.10.06. 13:34

Iránnak 1,45 milliárd dolláros kártérítést kell fizetnie Robert Levinson családjának

Egy amerikai bíróság arra kötelezte hétfőn Iránt, hogy 1,45 milliárd dollár kártérítést fizessen Robert Levinson volt amerikai szövetségi ügynök családjának, akit fogságba ejtettek az iráni hatóságok, amikor 2007-ben egy iráni szigeten járt feltehetően az amerikai titkosszolgálat megbízásából.

Az 1949-ben született Robert Levinson a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) kábítószerellenes részlegének munkatársa volt, de 2007-es eltűnésekor feltételezhetően a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) megbízását teljesítve járt az iráni Kis-szigeten. Bár az amerikai kormányzat cáfolta, hogy bármiféle kormányzati megbízást teljesített az iszlám köztársaságban, a család kitartott amellett, hogy a férfit a CIA küldte Iránba.

A CIA később 2,5 millió dolláros életjáradékot fizetett ki Levinson családjának azért, hogy ne indítsanak pert az ügynökség ellen. Szakemberek szerint egy bírósági eljárás során valószínűleg napvilágra kerülhettek volna Levinson esetleges küldetésének részletei is.

Levinsont elfogták az iráni hatóságok, washingtoni vezetők pedig csak idén márciusban erősítették meg, hogy a férfi meghalt az iráni fogságban. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter akkoriban felszólította Teheránt, hogy adjon kimerítő tájékoztatást Levinson sorsásról. Teheránban tagadták, hogy Levinson iráni fogságban halt meg, kormányilletékesek pedig ellentmondásos nyilatkozatokat adtak arról, hogy mi történt vele Kis szigetén.

Egy washingtoni kerületi bíróság hétfői döntése értelmében Iránnak 1,45 milliárd dollár kártérítést kell fizetnie Levinson családjának. Teheránban egyelőre nem reagáltak a bírósági döntésre, Levinson családja pedig az igazságszolgáltatás felé tett első lépésnek nevezte a döntést.

Az Egyesült Államoknak az 1979-es teheráni nagykövetségi túszdráma óta nincs diplomáciai kapcsolata Iránnal, de a hatóságok szükség esetén a dollármilliárdokat érő befagyasztott iráni vagyonból kárpótolhatják Levinson családját, ha Teherán nem fizet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában