katasztrófa

2019.11.18. 18:20

Kezdődik a vörösiszapper megismételt másodfokú tárgyalása

Az ügyész elsőfokon 13 vádlott terhére jelentett be fellebbezést, egyebek mellett a bűnösség és minősítés megállapítása, valamint súlyosítás miatt.

A B. Zoltán és további 13 társa ellen közveszélyokozás és más bűncselekmények miatt indult büntetőügy december 5-én kezdődik és 6-án folytatódik.

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt.

A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált.

Az ügyben 2012 januárjában tizenöt ember – köztük a cég egykori vezetői és több alkalmazottja – ellen emeltek vádat.

A Veszprémi Törvényszék 2016. január 28-án bűncselekmény hiányában valamennyi vádlottat felmentette a vádak alól.

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a katasztrófa oka „altalaj eredetű stabilitásvesztés” volt, ami miatt a töltés tönkrement.

A másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla azonban 2017. február 6-án hatályon kívül helyezte a határozatot.

A hatályon kívül helyező határozat indoklása szerint az elsőfokú bíróság több eljárási szabályt megsértett, ítélete pedig alkalmatlan a felülbírálatra, ezért megismételt eljárásra van szükség.

Az ítélőtábla 2017 márciusában közölte, hogy a Győri Törvényszék folytatja le a megismételt elsőfokú eljárást. A Veszprémi Törvényszék elnöke jelezte ugyanis, hogy nincs olyan bírája, aki jogosult lenne eljárni az ügyben, és nincs kizárva a megismételt eljárásból.

A megismételt eljárás 2017. december 11-én kezdődött, és idén február 4-én hirdettek határozatot az ügyben.

A bíróság tíz ember bűnösségét mondta ki. Az elsőrendű vádlottat, B. Zoltánt két év hat hónap, a másodrendű vádlottat, D. Józsefet pedig két év végrehajtandó fogházbüntetésre ítélte gondatlanságból elkövetett közveszélyokozás és a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt.

A harmad-, negyed-, ötöd-, hatod-, nyolcad- és tizennegyedrendű vádlott felfüggesztett szabadságvesztést, a hetedrendű pénzbüntetést, a tizenharmadrendű pedig megrovást kapott.

Minden vádpont alól felmentett a törvényszék öt vádlottat.

Az ítélet a tizenkettedrendű vádlott esetében jogerőssé vált.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában