nba-rájátszás

2018.04.23. 09:20

Egyenlített a Cleveland

A tavalyi döntős Cleveland Cavaliers négy ponttal győzni tudott az Indiana Pacers vendégeként, így 2-2-re egyenlített az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) Keleti főcsoportjának negyeddöntős párharcában.

A Cavaliers sztárja, LeBron James ezúttal is kiemelkedően játszott, 32 pontot dobott és 13 lepattanót szerzett, de ezúttal komoly segítője is akadt a hajrában. Kyle Korver ugyanis 18 pontjából nyolcat az utolsó három percben ért el, amivel elévülhetetlen érdemei voltak a 104-100-as sikerben.

Keleten mind a négy párharc 2-2-re áll jelenleg, mivel vasárnap a Cleveland és a Milwaukee Bucks mellett a Washington Wizards is nyerni tudott.

A fővárosi együttes az első kiemelt Torontót úgy verte meg, hogy két negyed után a Raptors még 11 ponttal vezetett, majd a Wizards hiába egyenlített a harmadik szakasz végére, a negyedik periódus elején ismét kicsit ellépett tőle a Raptors. A washingtoniak aztán négy perccel a vége előtt átvették a vezetést, s végül nyolc ponttal nyertek.

A hazaiaknál Bradley Beal 31 ponttal, míg John Wall 27 ponttal és 14 gólpasszal zárt, a vendégeknél DeMar DeRozan volt a legjobb 35 ponttal.

A nap egyetlen nyugati meccsén a San Antonio Spurs a korábbi három mérkőzés után kifejezetten meglepőnek nevezhető, sima győzelmet aratott a címvédő Golden State Warriors ellen. Az első három meccsen a Warriors nagy fölényben játszott, ezúttal viszont a texasi együttes egyetlen percig sem volt hátrányban a meccsen, melyet 13 ponttal nyert meg.

Eredmények, főcsoport-negyeddöntők:

Kelet:

Indiana Pacers-Cleveland Cavaliers 100-104

Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 2-2

Washington Wizards-Toronto Raptors 106-98

A párharc állása: 2-2

korábban közölt eredmény:

Milwaukee Bucks-Boston Celtics 104-102

A párharc állása: 2-2

Nyugat:

San Antonio Spurs-Golden State Warriors 103-90

A párharc állása: 3-1, a Golden State javára

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában