Falragaszok mint korlenyomatok

2018.06.14. 15:28

Száz év legjobb plakátjaiból nyílik kiállítás

Vajon mit láthatott a fejlődés bűvöletében élő magyar társadalom 1890 és 1989 között az üzenőfalon? Kiderül a Magyar Nemzeti Múzeumban.

A csütörtöki megnyitót megelőző sajtóbejáráson Kuti Klára, a kiállítás projektmenedzsere elmondta, hogy az MNM jelentős, csaknem 45 ezer darabból álló plakátgyűjteményéből a válogatásban 120 plakát látható, amelyek három témát járnak körül: a gazdaság, kereskedelem és ellátás hirdetményei után a szabadidő eltöltésére és szórakozásra hívó hirdetményekkel, végül pedig a tömeg és a hatalom „plakátnyelvét” bemutató falragaszokkal találkozhat a közönség. Kitért arra, hogy a tárlat metaforikus címével azt akarták érzékeltetni, hogy a gyorsan változó, rohanó idő nemcsak a jelenkorra jellemző, több mint száz éve is ezzel élt a modern ember.

Herz szalámigyár – reklámgrafika
Fotó: Wikimedia

Kuti Klára felidézte: a 19. század második felében a modernizálódó magyar társadalom „hihetetlen” fejlődésen ment keresztül és „örült ennek a fejlődésnek”. „Minden vonzónak tűnt, ami új és gyors” – mondta. Ennek a korszaknak az egyik legszebb terméke a grafikai plakát – mutatott rá, hozzátéve, hogy a kiállítás első része erről a fejlődésről szól.

A „sikertörténetet” bemutató anyagban egyebek mellett látható az első pesti hengermalmot, az Orion gyárat, Dreher Antal „sörkirály” serfőzdéit és Mauthner Ödön vetőmag világcégét reklámozó plakát. De az alumíniumipart vagy a szénbányászatot népszerűsítő falragaszok is szerepelnek az anyagban – sorolta Dragan Traian, a kiállítás kurátora. Hozzátette: a falakon látható anyag mellett a monitorokon kronológiai sorrendben további plakátokat láthat a közönség, illetve a válogatáshoz kötődő tárgyakkal színesítik a tárlatot.

Faragó Géza plakátja
Fotó: Wikimedia

Az anyagban az egészségvédelemmel, a munkairányítással foglalkozó, a szabadidő eltöltését körüljáró színház- és filmplakátok is szerepelnek – tette hozzá. A tárlat utolsó egysége pedig a tömeg és a hatalom „plakátnyelvét” mutatja be, azt hogyan szólította meg és hogyan ábrázolta a plakát a sokaságot, az ország népét.

Az anyagban többek között Konecsni György, Tóth József, Jeges Ernő, Pál György, Földes Imre, Haranghy Jenő, Pólya Tibor, Faragó Géza, Manno Miltiádész és Bíró Mihály munkái láthatóak.

A Tolongó idő című kiállítás augusztus 25-ig látogatható a Magyar Nemzeti Múzeum József nádor-termeiben.

Borítókép: Faragó Géza plakátja az 1910-es évekből. Forrás: Wikimedia

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!