Kultúra

2012.03.15. 08:10

Kóbor János szerint ki lehetett volna robbantani egy forradalmat

Ötvenéves az Omega együttes, mely ennek kapcsán indult koncertkörútra. A turné érinti a hónap végén a megyeszékhelyet is — erről tartott sajtótájékoztatót Kóbor János, a zenekar frontembere és Erdős Norbert megyei kormánymegbízott.

L. B.

— Ha ötven éve valaki hatalmas koncertkörutat emleget a fiatal Kóbor Jánosnak, akkor elhitte volna, hogy valóság is lehet belőle?
— A kérdés fel sem merülhetett, mert nem volt ilyen jövőkép előttem. Amikor a gimnáziumban az első csapatot összeraktuk, úgy gondoltuk, az érettségiig találunk egy olyan dolgot, amit érdemes csinálni. De nem hittük, hogy az egyetemi évek során is folytatódhat. Lökést adott, hogy a sportról sérülésem miatt le kellett mondanom, lusta is voltam egy kicsit. A diploma után kellett dönteni, hogy utazunk-e Angliába, vagy szocreál épületeket tervezek egy irodában. Akkor is inkább a zene vonzott.
 
— Új dolgot hoztak stílusban, látványban. Mégis honnan voltak ezek az ötletek?
— Hazudnék, ha azt mondanám, nem voltak komoly ráhatások az együttes stílusára, kialakítására. Mikor hallgattam az angol Cliff Richard And The Shadows-t, akik ráadásul korunkbeliek voltak, megmozdult bennem, mi miért ne csinálhatnánk hasonlót. Hagyományos zenei felkészültség nem is kellett, inkább elszántság.


 
— Tömegeket mozgatott meg és mozgat meg ma is az Omega. Nem gondoltak arra, hogy ezzel egy forradalmat is ki lehet robbantani?
— Nemhogy gondoltuk, tudtuk. Ha valaki színpadon van, olyan hatással bír, ami miatt iszonyú önmérsékletre és önkontrollra van szükség. Mi nem akartuk bizonyítani, amihez hivatásunk és hozzáértésünk sem volt. Távol tartottuk magunkat a politikától. A kisstadionban, mikor a 60-as és 70-es években 10—15 ezren voltak, s ugyanennyien vigyáztak is ránk, komoly balhét ki lehetett volna robbantani. Láttunk lángoló farkú rendőrlovat, a villamosok sem voltak hibátlanok, de ezt mi nem generáltuk, provokáltuk. Értelmetlen és felelőtlen lett volna.
 
— Hány dalt dobtak vissza az áthallásos szövegek miatt?
— Nem igazán kontrolláltak minket, volt egy bizalom a szakma és köztünk. Felmérték, nem egy ostoba és felelőtlen zenekarral állnak szemben, tudtuk, meddig lehet elmenni. Amikor volt egy-két apró célzás, érezték, hogy az inkább heccelés, persze, vannak gondok, de nem tőlünk kell azokat komolyan venni. Olyan szigorú nem volt a szakma, hogy ne lehetett volna tőle dolgozni.
 
— A 70-es években elhagyta az Omegát Presser Gábor és Laux József, pedig talán az tűnt a legerősebb felállásnak. Visszavetette a zenekart?
— Abszolút, de mentek tovább a dolgok. Az egy útkereső, vegyes összeállítású csapat volt. Nem volt olyan beazonosítható korszaka, mint a tovább futó Omegának. A 70-es évektől működő együttes egységesebb elképzeléssel bírt. Erre a szintre az eredeti koncepcióval nem értünk volna el, vége lett volna, csak nem akkor és ott. De még ma is működik az Omega!

Ezek is érdekelhetik