Kultúra

2009.04.16. 21:34

Bemutatták a Békés megye gasztronómiai kalauzát

A Gyulai Vár Lovagtermében csütörtökön délután mutatták be az Ízutazás Békés megyében című kiadványt. Egyúttal a kiválasztott vendéglátóhelyek képviselői átvették a védnöki táblát. Ezzel garanciát vállaltak ételeik állandó minőségére.

ny. l.

Országosan is kuriózumnak számít a Békés Megyei Hírlap gasztronómiai kalauza. A könyvben szereplő 22 megyei vendéglátóhelyet a tavalyi erfurti szakács- és cukrászolimpiáról érmekkel hazatérő Békés Megyei Gasztronómiai Team tagjai választották ki. Az éttermekkel szemben alapvető előírás, hogy a minőségre maximálisan figyelve szolgálják ki a vendégeiket.

Az ízutazás-állomáshelyeken azt is vállalták, hogy egy, a térségre jellemző ételspecialitást folyamatosan az étlapjukon tartanak. A vendéglátóhelyek vezetői tegnap vették át az (egyelőre) egycsillagos sapkával díszített védnöki táblákat. Az éttermek az évek során elérhetik a háromsapkás minősítést is, de akár ki is eshetnek a sorból, ha nem teljesítik a minőségi feltételeket.

Domokos László, a megyei közgyűlés elnöke, mielőtt átadta a védnöki táblákat, kiemelte: a könyv segítséget nyújt, hogy a más vidékről érkezők is felfedezzék a térséget, gasztronómiai, természeti és kulturális értékeit. No, és az otthon ízeit.

— Ez olyasvalami, amit nehéz szavakkal leírni, és még nehezebb utánozni. Mégis, amikor asztalhoz ülünk, ezeket az ízeket keressük — magyarázta Domokos László. — Ez a kiadvány hamisítatlan otthoni ízekkel csábít, olyan ízekkel, melyekért a legjobb ínyesmesterek vállalnak garanciát, a Békés Megyei Gasztronómiai Team tagjai. Rajtuk kívül a hagyomány az, ami szintén garancia a finomságokra.

Az elnök szólt arról is, ha a gasztronómia idecsábította a vendégeket, bizonyára felfedezik a Körösök háborítatlan vízi világát, igénybe veszik a falusi és lovasturizmus kínálta lehetőségeket, pihennek, gyógyulnak a megye termálfürdőiben.

Varga Ottó, a Békés Megyei Hírlap főszerkesztője hangsúlyozta, a kiadvány a Békés Megyei Gasztronómiai Fesztiválok Társaságának 12 kiemelt rendezvényét is bemutatja, a ma kezdődő Gyulai Pálinkafesztiváltól a májusi Csabai Sörfesztivál és Csülökparádéig, a szeptemberi Szarvasi Szilvanapoktól az októberi Csabai Kolbászfesztiválig. Ha már kolbász: a kiadvány része a négyoldalas kolbászvilág, melyben többek között azoknak a kistermelőknek az elérhetősége szerepel, akik igazi házikolbászt kínálnak. Emellett Dékány Ferenc kolbászkirálynak a kolbász felhasználásával készült ételreceptjei is megtalálhatók ebben a blokkban.

A Békés megyeieknek és a megyébe látogatóknak egy- és háromnapos gasztrotúrákat is ajánl a könyv. Utazási tippekkel is szolgál, hogy melyik településre mikor a legérdemesebb ellátogatni. A természeti látványosságok, kincsek között a Körös-Maros Nemzeti Park ajánlatai segítenek eligazodni. A kulturális turizmus évéhez illően a megyénkbeli jelentősebb kulturális programokat is megtalálják az olvasók.

Dr. Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója személyesen nem tudott eljönni a bemutatóra, de telefonon a Beolnak elmondta: a Békés Megyei Hírlap kiadványában az éttermek, az ételspecialitások mellett egy olyan garanciarendszer szerepel, mely a minőséget, az értékek megtartását szolgálja. Hozzátette, ahogy a könyvből látja, bármerre is induljon el az ember Békésben, csak kitűnő élményekben lehet része. Nagyon sok színes kép illusztrálja a kiadványt, hozzájárulnak a Békés megyei, kihagyhatatlan gasztronómiai csábításhoz.

Prohászka Béla olimpiai bajnok mesterszakács elmondta, az Ízutazás Békés megyében című könyvben található éttermeket folyamatosan szakértő kritikusok ellenőrzik hivatalosan és inkognitóban is, valamint a Békés Megyei Hírlap olvasói, az étterem vendégei az erre a célra elkészített vendégkönyvbe írhatják be a véleményüket. A vendégek megírhatják tapasztalataikat a Beol gasztronómiai blogjára, a Házikonyhára is. A jövő évben megjelenő könyv már tartalmazza, melyik étterem miként teljesített. Fele-fele arányban számít a szakértők és az olvasók véleménye. Az értékelés szempontjai: a könyvben szereplő és a feltálalt ételek hasonlósága, az étel jellegének megfelelő arányok (hús, köret, mártás), a hőfok, a díszítés, az étel ízhatása, a felszolgálás minősége. Azt is ellenőrzik a szakértők, hogy az adott üzletben kapható-e a kiadványban kínált menüsor.

Prohászka Béla hangsúlyozta, a kezdeményezés célja, hogy a vendég valóban azt kapja, amit kér, és érezze jól magát Békésben, a gasztronómia egyik fellegvárában. Ami még plusz: a vendéglátóhelyek ételspecialitásainak a receptjei is szerepelnek a könyvben, tehát otthon is elkészíthetik az ínyencek a finomságokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!