Kultúra

2009.02.13. 15:25

Díjazott szerzők a legújabb Bárkában

Az új Bárka-díjas Tőzsér Árpád kéziratos versével kezdődik a folyóirat legfrissebb számának gazdag, színvonalas szépirodalmi összeállítása.

BEOL

Géczi János, Kalász Márton, Acsai Roland és mások mellett a Békés megyeiek közül Magyari Barna, Hartay Csaba, Nagy Mihály Tibor verseit is olvashatjuk a rovatban, ami Egressy Zoltán novellájával zárul. Egressy áll az idei év első Bárka-számának középpontjában, hiszen a lap új, Színház rovatában Elek Tibor az egész eddigi életművet áttekintő beszélgetése is olvasható a szerzővel, akinek a Sóska, sült krumpli című darabját az elmúlt hetekben játszotta nagy sikerrel a Jókai színház.

Egressy másik remek darabjának, a Portugálnak az Újvidéki Színház által Békéscsabán bemutatott előadásáról Bod Péter ír, de olvasható az új rovatban kritika a Nemzeti Színház Oresztész-előadásáról és Bereményi Géza Az arany ára című drámakötetéről is, éppen a másik új Bárka-díjas, Darvasi Ferenc tollából.


A Műhely rovat főszereplője pedig a gyulai születésű, de már nemzetközi hírű Krasznahorkai László. Az íróval igen érdekes beszélgetés olvasható, az első, a Sátántangó című regényéről szóló tanulmány és a legújabb, a Seiobo járt odalent című kötetéről szóló kritika között. A rovatot Szilágyi András zárja a békéscsabai holó Hóbel László festészetéről szóló esszéjével, a művész alkotásai illusztrálják a számot.

A folyóirat Figyelő elnevezésű kritikarovata is számos Békés megyei vonatkozású témát tartalmaz. A Tőzsér Árpádról, Acsai Rolandról, Hász Róbertről szóló írások mellett a gyulai Dávid Péter a megyei kötődésekkel is bíró Eötvös Józsefről szóló monográfiáról, Muzsay András a békéscsabai Kőszegi Barta Kálmán kötetéről ír. Szabó Tibor (a Bárkaonline szerkesztője) pedig hat megyei alkotónak (Hartay Csabának, Kakuk Móninak, Kőváry E. Péternek, Nagy Mihály Tibornak, Somi Évának, Ványai Fehér Józsefnek) a tavaly megjelent kötetét szemlézi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!