Közélet

2012.04.25. 19:13

UD Zrt.-ügy: felmentették Tóth Károlyt

Nem jogerősen felmentették az egykori békéscsabai politikust, a titkosszolgálati bizottság volt tagját az elhíresült lehallgatási ügyben játszott szerepe miatti perben.

BEOL

 Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) szerdán nem jogerősen, javarészt bűncselekmény hiányában mentette fel az UD Zrt.-vel összefüggő megfigyelési ügyben megvádolt Dávid Ibolya volt MDF-elnököt, Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány titkosszolgálatokat felügyelő miniszterét és két társukat.

Vasvári Csaba bíró a fél évtizeddel ezelőtti események kapcsán kiemelte, hogy törvényesen, az alkotmány szellemében jártak el a vádlottak, ugyanakkor élesen bírálta az ügyészséget, szóvá tette: a megvádolt politikusok egyes riválisai, illetve azokkal együttműködő személyek, sértettek, feljelentők, illetve terhelő tanúk kifogásolhatóan jártak el, és szavahihetetlennek bizonyultak a büntetőperben.

A többórás - egy rövid szakaszában minősített adatok miatt zárt ajtók mögött zajló - szóbeli indoklás során a bíró hiányosnak, pontatlannak és egyoldalúnak minősítette a vádiratot, felhívta a figyelmet arra az ősi jogelvre, amely szerint a jog betűjéhez való ragaszkodás súlyos jogtalanságot eredményezhet.

Kifejtette továbbá, hogy 2008 szeptemberében az egykori miniszter, illetve vádlott-társa, Tóth Károly, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának akkori szocialista alelnöke nemzetbiztonsági kockázatok elhárítása érdekében törvényesen lépett fel, Dávid Ibolya és párttársa, Herényi Károly pedig a pártok szabad működésének alkotmányos értékét védelmezve próbálta elhárítani az MDF életébe történő beavatkozási kísérletet.

Az ügyészség azzal vádolta Szilvásy Györgyöt, Tóth Károlyt, Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt, hogy lehallgatott telefonbeszélgetéseket hoztak nyilvánosságra 2008 szeptemberében. Szilvásy György és Tóth Károly a nemzetbiztonsági bizottság tagjainak kiosztotta Kövér László és Demeter Ervin akkori ellenzéki, fideszes országgyűlési képviselők, egykori titokminiszterek és az UD Zrt. egyik akkori vezetője, Horváth József közötti lehallgatott telefonbeszélgetések anyagát. (Horváth József az első Orbán-kormány idején, illetve a 2010-es választások után is magas rangú titkosszolgálati beosztásokat kapott.)

Dávid Ibolyának és Herényi Károly volt MDF-es képviselőnek azt rótta fel az ügyészség, hogy az ismeretlen helyről származó, titokban rögzített telefonbeszélgetések hangfelvételeinek nyilvánosságra hozásával visszalépésre kényszerítették az MDF 2008. szeptemberi tisztújításán elnökjelöltként - és ily módon Dávid Ibolya riválisaként - indulni kívánó Almássy Kornélt.

Korábban perbeszédében az ügyész felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott Szilvásy Györgynek és Dávid Ibolyának, pénzbüntetést Tóth Károlynak és Herényi Károlynak, személyes adattal való visszaélés, illetve Dávid Ibolya esetében még kényszerítés miatt is, ugyanakkor a vádlottak mindvégig következetesen tagadták bűnösségüket, védőik pedig bűncselekmény hiányában felmentést kértek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!