Közélet

2012.01.31. 17:19

Döntött a szakbizottság: nem indul kisgimnáziumi osztály

Eldőlt, Orosházán a társadalmi kapcsolatok bizottsága megszavazta, nem lesz 2012 őszén nyolcosztályos kisgimnáziumi osztálya az orosházi Táncsicsnak.

cs. i.

 A keddi ülésen a témát nagy médiaérdeklődés övezte. Többen megszólaltak az ügyben, hosszan tartó vita bontakozott ki. Elsőként Füvesi Sándor (MSZP) fogalmazta meg kérdéseit: ha a döntés e napon születik meg, a híre miért terjedt el a városban jóval korábban, ezért ki a felelős, ki, milyen jogon döntött; milyen érvek szólnak a nulla létszám mellett; amikor a Táncsics aláírta a Szegedi Tudományegyetemmel a tehetséggondozó programot, annak nem volt feltétele a nyolcosztályos kisgimnáziumi osztály megszűntetése.

Bozsár Lajos (MSZP) arra volt kíváncsi, ha a többség megszavazza a döntést, ennek lehet-e következménye, hogy pedagógusokat küldenek el? A szintén szocialista Bogdánffy Csaba az elmúlt húsz éves sikertörténetét sorolta a kisgimnáziumi osztályoknak és azt kérdezte, miért kellett patthelyzetbe hozni a szülőket?

Szűts Gézáné irodavezető válaszában arra emlékeztetett, az új közoktatási törvény újfajta tehetséggondozást emleget, aminek a  végrehajtása még nem ismert. A kisgimnáziumi osztályok az alapfokú oktatás felső tagozatainak a létszámát befolyásolják. Elszívják a jobb képeségű diákokat. A pedagógusokkal kapcsolatban elmondta, mindenki feladatokat kap a tehetséggondozó programban.

Zalai Mihály fideszes alpolgármester számokat is sorolt: 116 gyerekkel kevesebb a gimnázium létszáma. Komoly hatással van a kisgimnáziumi osztály az 5. osztályok létszámára, ha ott kevesebb lesz a gyerek, az  összevonásokat eredményez.

- A kisgimnáziumi osztály nem a legeredményesebb. Sikeres, de nem elitoktatás a Táncsicson belül. Volt olyan évfolyamú osztály, ahol 30 diák kezdett és csak 17 érettségizett. Az ilyen tendencia, a lemorzsolódás 1,2-2,8 milliós normatívapótlást igényel a fenntartó részéről. A szülők részéről megfogalmazott felháborodás pedig hozzám nem jutott el - mondta az alpolgármester.

Arra a kérdésre, miért terjedhetett el a városban, a szülők körében a még meg se született végleges döntés, úgy reagált az alpolgármester, hogy a biztottsági döntés előkészítésekor fogalmazták meg a szándékot, kerüljön le a Táncsics honlapjáról a kisgimnáziumi továbbtanulással kapcsolatos információ, hogy ne tévessze meg a jelentkezni szándékozókat. Ebben a gimnázium és a fenntartó között egyetértés volt.

- Akkor vezettük volna félre a szülőket, ha a jelentkezési lehetőség fenn marad a világhálón - mondta Zalai Mihály. Megszólalt dr. Blahó János főigazgató, aki kellemetlennek és méltatlannak nevezte a kialakult helyzetet az iskolát és személyét illetően is.

- Nem mi indítványoztuk és nem én indítványoztam az osztály nulla létszámát. Mi a jövőt építjük és ehhez nyugalomra lenne szükség, konstruktív együttműködésre. Ez az intézmény egységes közfeladatot lát el. Amit hiányolok, az egy jövőt garantáló, orosházi, közoktatási, köznevelési koncepció. Ez tisztázhatna sok, ma még megoldatlan kérdést - fogalmazott a főigazgató, aki sorolta a sok bizonytalansági tényezőt, amelyek ellenére a Táncsics keresi azt a formát, ami lehetőséget teremt arra, hogy az állami normatívát megszerezze. Hozzátette: partnerek mindenkivel, hogy stabilizálják a jövőt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!