2011.09.08. 20:19
A buszközlekedés és a bringaút foglalkoztatja Jaminát
A helyi tömegközlekedés tervezett átalakításáról tartottak lakossági fórumot csütörtökön Békéscsabán, a Jaminai Közösségi Házban, de szóba kerültek más helyi témák is.
Csiaki Tamás, az önkormányzat városüzemeltetési osztályának vezetője a fórumon vázolta, mi indokolja a változtatást. Előadásból kiderült, hogy jelentősen csökkent az utasszám. Míg 1985-ben 24 millióan utaztak busszal, addig a folyamatos romló adatok szerint tavaly 7,2 millióan választották a helyi járatokat.
— Ezzel egy időben növekedtek az önkormányzat terhei is. 2006-ban a megyeszékhely 33 millió forinttal támogatta a Körös Volán veszteségkiegyenlítését, tavaly viszont már 87 millió forintot utalt át a közlekedési társaságnak — hangzott el a találkozón.
Ezt követően Gémes Tibor személyszállítási igazgató ismertette a tervezett útvonal-módosításokat. Az erzsébethelyiek ennek kapcsán több kérést is megfogalmaztak.
Volt, aki egy újabb zebra felfestését javasolta, akadt, aki pedig a kórházba történő buszos eljutás nehézségeinek feloldását kérte. Az is elhangzott, hogy az Orosházi úton épülő kerékpárúttal több probléma van. Egyebek mellett a fakivágásokat, a szűk járdaszigetek kialakítását nehezményezték többen.
A helyi közlekedés tervezett átalakításról a Békés Megyei Hírlap szombati (szeptember 10.) számában bővebben is olvashatnak.