Közélet

2010.09.30. 16:14

Húsz év után elköszönt a medgyesegyházi polgármester

A Medgyesegyházi Napok rendezvénysorozathoz kapcsolódóan a napokban tartotta a képviselő-testület ünnepi ülését. Dr. Nagy Béla polgármester a művelődési ház nagytermében értékelte az elmúlt négy évet.

K. E.

A polgármester hangsúlyozta, hagynak munkát a következő testületre. Több megnyert pályázatuk kezdődik a napokban. Gácsér Béla jegyző emlékplakettet és ajándékot adott át dr. Nagy Bélának. A 20 év után búcsúzó polgármester munkáját a helyiek vastapssal köszönték meg. A ciklusban tiszteletdíj nélkül dolgozó testületi tagok emléklapot és ajándékot kaptak.

Ezen a rendezvényen adták át a képviselő-testület által alapított kitüntetéseket is. Posztumusz díszpolgári címet adományoztak a nemrégiben elhunyt dr. Gubcsó Endrének, aki orvosként, volt alpolgármesterként, közéleti személyiségként sokat tett a településért.

A Medgyesegyházáért Emlékérmet idén Marosvölgyi Károly pedagógus, edző vehette át. Az év köztisztviselője Szabó Istvánné, Az év pedagógusa Zahorán Jánosné, Az év sportolója ifjabb Csóti István lett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!