Közélet

2008.12.09. 12:54

Milliárdos fejlesztés: túl van az első körön a Várfürdő pályázata

Első körben sikeresnek értékelték a döntéshozók a Gyulai Várfürdő pályázatát — tájékoztatta a beol.hu-t Cséfán Lajos. Az igazgató elmondta, összesen 500 millió forintot ítéltek meg a „Gyulai Várfürdő Egészségturizmus Fejlesztési Projektre”. Ha minden az elképzeléseknek megfelelően alakul, az összesen egymilliárdos program megvalósítása jövő ősszel kezdődhet.

cs. á.

— Ma érkezett meg a levél a döntésről a regionális fejlesztési ügynökségtől. Ebben tudatják, hogy első körben sikerrel szerepelt a pályázatunk. Ennek révén többek között megduplázhatjuk a wellness központ és a gyermekparadicsom területét, új, vízforgatós, fedett medencecsarnok épülhet — tájékoztatott Cséfán Lajos. 

Az igazgató elmondta, a vendégek körében végeztek korábban felmérést, és ennek a legfontosabb elemeit szeretnék most megvalósítani. A tervek szerint a megítélt 500 millió forint mellett részben a fürdő korábbi nyereségeiből (200 millió) és hitelből (300 millió) finanszíroznák a beruházást. A „Dél-Alföld Spa” pályázati kiírás második fordulójának eredményhirdetése jövő tavasszal várható. Ha itt is pozitív döntés születik, Cséfán Lajos szerint nyár elején aláírhatják a támogatási szerződést, ősszel pedig — a működést a lehető legkisebb mértékban zavarva — megkezdődhet a kivitelezés.

Gyulán a helyi képviselő-testület várhatóan a december 18-ai ülésén dönt arról, hogy a fürdő fejlesztésének melyik útját látja kívánatosabbnak. Mint arról korábban többször beszámoltunk, a Laczó Szabolcs üzletember nevével fémjelzett fejlesztési elképzelések a fürdővezetés projektjével futnak versenyt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!