Közélet

2008.09.25. 19:25

Tóth Miklós hatvannál sem lassít – a Népújság Kft. vezetőjét köszöntötték

A 60 esztendős Tóth Miklós köszöntésére gyűltek össze csütörtökön a Népújság Kft. dolgozói. A kiadó ügyvezető igazgatójának az Axel Springer Magyarország (AS-M) Kft. vezetői is gratuláltak.

Cs. R.

Az ünnepelt a szerkesztőségtől mókás ajándékként egy 60-as sebességkorlátozó táblát kapott, ami az utakon a biztonságos haladás jele. S hogy a feltöltődésre is legyen alkalma, a cég két személyre szóló lisszaboni úttal lepte meg.

A kiegyensúlyozottság és a nyugalom jól illik a Mérleg jegyűekre. Dr. Bayer József, az AS-M ügyvezető igazgatója azonban nem csak ezen tulajdonságait, de kiváló emberismeretét, vezetni tudását is méltatta és azt, hogy képes tág teret adni a munkatársi együttműködésnek.

Dr. Tóth Miklóssal a kerek évfordulón koccintott az AS-M vezetősége — dr. Bayer József mellett Király Mária gazdasági igazgató, s Nemes Péter humpánpolitikai igazgató —, valamint a szerkesztőség és a kiadó minden munkatársa. Köszöntötték Varga Ottó főszerkesztőt is, aki szintén csütörtökön ünnepelte születésnapját, a 45-et. A munkatársak csoportképével díszített hatalmas születésnapi torta így kettejüknek szólt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!