Közélet

2007.04.10. 19:13

Battonyai vendégmunkások romániai autógyárban

A határ túloldalán, a romániai Pécskán és a közigazgatásilag hozzá tartozó Tornyán olyan jól sikerült az európai uniós csatlakozás jegyében zajló felzárkózás, hogy valósággal sorban állnak a településen és környékén a befektetők.

BEOL

Az elmúlt időszakban végrehajtott fejlesztések hatására Pécskán a munkanélküliség 2 százalékra csökkent, míg néhány kilométerre, a határ innenső oldalán, Battonyán ez az arány meghaladja a 20 százalékot. A több évtizedes testvértelepülési kapcsolat eredményeképpen Pécska segítő kezet nyújt Battonyának.

A tornyai ipari parkban egy olasz befektető autóalkatrész-gyártó üzem létesítését tervezi, ahová első körben 50 battonyai munkavállalót várnak. Olyanokat, akik műszaki ismeretekkel rendelkeznek, de betanított munkásokra is számítanak.

A Pécska—Arad vonalon szinte telt házasak az ipari parkok, ez részben a megfelelő infrastruktúrának köszönhető, másrészt a tervezett déli autópálya is érinti majd a települést és az aradi repülőteret is. Egy olasz befektető autóalkatrész-gyártó üzem építését tervezi, ahová Battonyáról is várnak munkásokat. Március elején a cég képviselője személyesen is találkozott az érdeklődőkkel.

Két műszakban foglalkoztatnák a leendő dolgozókat, vállalják a szállításukat is a mintegy 8—10 kilométeres távolságon. Férfi és női munkaerőre egyaránt számítanak, a műszaki ismeret előnyt jelent — tudtuk meg Horváth László battonyai településmenedzsertől.

Ezek is érdekelhetik