2005.06.06. 08:18
Balesetek könnyebb sérülésekkel
Három vasárnap történt közlekedési balesetről kaptunk hírt a rendőrség napi összefoglalójában. A Békésen, Szarvason illetve Dévaványán történt balesetekben szerencsére senki sem sérült meg igazán komolyan.
A BÉKÉS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HÍRÖSSZEFOGLALÓJA:
Villanyoszlopnak ütközött autójával egy férfi Békésen, a Kossuth utcában vasárnap este. A sofőr egy jobbra ívelő útkanyarulatban vesztette el uralmát a járműve felett és egy oszlopnak ütközött. Az autó jobb első utasa 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
Baleset történt vasárnap délelőtt Szarvason a Vasút utca és a Vajda utca kereszteződésében. Egy személyautó jobbra kis ívben kanyarodott a Szabadság út felé, amikor nem adott elsőbbséget a neki balról érkező motorosnak. Az ütközés következtében a segédmotor-kerékpár vezetője nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
Dévaványán, a Körösladányi úton történt közlekedési baleset vasárnap délután negyed 4 körül. Egy személyautó vezetője a Kórház utca felől a Hajós utca irányába tartott, amikor letért az útról, és egy árok szélén állt meg. Az autó vezetője nyolc napon túl gyógyuló csontrepedést szenvedett, utasa pedig szintén nyolc napon túl gyógyuló csonttörés miatt szorult orvosi ellátásra.