2005.04.23. 15:34
Rendőrnapi kommandós-bemutató: pénteken ők védték a miniszterlenököt
A Békés megyei zsaruk ma (szombat) délelőtt Gyulán, a Göndöcs-kertben tartották hagyományos ünnepnapjukat, a rendőrnapot. A Békés Megyei Hírlap idén az ötödik éve hirdette meg az Év rendőre címért folyó versenyt. Ebben az évben Hajdu Sándor rendőr őrnagy, a Gyulai Rendőrkapitányság nyomozó alosztályának vezetője vehette át a díjat, amelynek átadását hagyományosan erre az alkalmomra tartogatják.
A rendszerváltás óta hagyomány a rendőrség napjának megünneplése védőszentjük, Sárkányölő Szent György napja alkalmából, aki Európa-szerte az igazságos győzelem jelképe. Az ünnepségen, dr. Gyurosovics József megyei rendőrfőkapitány és a vendéglátó város nevében dr. Perjési Klára polgármester mondott köszöntőt. Eljöttek a romániai Arad, Kovászna és Szeben megyék rendőri küldöttségei is.
A megyei főkapitányság először hirdetette meg Békés Megyei Rendőrök Labdarúgó Kupáját, az első helyezettnek járó vándorserleget a Békéscsabai Rendőrkapitányság csapata érdemelte ki. A rendőrség a munkájukat segítő kutyák bemutatójával és a Körös bevetési alosztály akcióival köszönte meg a lakosság érdeklődését. Az alosztály tagjai biztosították a Köztársasági Őrezred mellett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteki gyulai látogatását is.