2005.04.19. 14:19
A kommandósok és a bűnügyisek is összecsapnak
A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság első alkalommal hirdette meg a „Békés Megyei Rendőrök Labdarúgó Kupája” elnevezésű futball tornát. A vándorserlegért folyó küzdelemre 5+1 fős csapatok jelentkezhettek a városi rendőrkapitányságokról és a főkapitányság bűnügyi- illetve közbiztonsági területéről.
A kupára jelentkezett tíz csapat április 21-én, csütörtökön „ad randevút” egymásnak Békésen, a Városi Sporttelepen. A békéscsabai, szeghalmi, orosházi és mezőkovácsházi rendőrök mellett további hat olyan csapat indul, akik fantázianevet is választottak a küzdelemhez.
A Sarkadi Rendőrkapitányság válogatottja az „Üvegtigris”. A „Szarvasbikák” természetesen a szarvasi kapitányság rendőrei lesznek. A Békési Rendőrkapitányságot a „Minarik Ede” HE (hagyományőrző egyesület) képviseli, a Gyulai Ranger’s pedig természetesen a fürdővárosi kapitányság gárdája lesz. A főkapitányság két csapata is nagy erőkkel készül a megmérettetésre. A „Körös SC”-ben a Körös Bevetési Alosztály kommandósai kergetik majd a bőrt, a Bűnügyi Szervek pedig „Forrón Nyomom FC” néven küldi pályára hat felkészült focistáját.
A kieséses küzdelem végén kiderül, hogy ki kaphatja meg a legjobb csapatnak járó vándorserleget, melyet szombaton Gyulán, a rendőrnapon dr. Gyurosovics József megyei főkapitány ad majd át.