Játszik a jobb?

Bár a szándék nemes, az ötlet a születése pillanatában is több sebből vérzett. Persze nagyon jó lenne, ha a futballban elárasztanák az élvonalt a tehetséges, még a tízes éveik vége felé járó tehetségek, akik a felnőttek között bemutatkozva addig pallérozódnának, amíg nemzetközi szinten is piacképessé válnak, ám ez a sportban csak egy elv alapján működhet egészségesen: játsszon a jobb!

A sport szellemiségével ellentétes, hogy valaki nem a tudása, hanem a kora miatt kap lehetőséget,

ráadásul a dörzsölt menedzserek ezzel vissza is éltek, olyan magasra srófolták a bevethető fiatalok árát és fizetését, hogy azok fényévnyi távolságba kerültek a valós értéküktől.

Az MLSZ alighanem kínjában dolgozta ki azt az ösztönzőrendszert, amelyben pénzt utal a megfelelő korú és számú fiatal szerepeltetéséért. A klubok és a már említett menedzserek között a pénzmozgást folyamatosan életben lehet tartani a hazájukban nemigen boldoguló közepes vagy annál is gyengébb légiósok állandó cseréjével, ami egyesek érdekét nagyszerűen szolgálja, a magyar futball egésze viszont sem rövid, sem hosszú távon nem jár jól vele.

A megfelelően becsatornázott klubok látványosan fittyet is hánynak erre az ösztönzés által nyújtott kereseti lehetőségre, van, amelyik még akadémiai háttérrel is közömbös a fiatalokkal szemben, a rászorultabbak számára viszont ez remek bevételi forrás, az pedig komoly fricska az előbbi kategóriába tartozóknak, hogy a legutóbbi bajnokságot a fiatalszabályt gondosan kiaknázó Bp. Honvéd nyerte. Nem véletlen, hogy miután Csányi Sándor megpendítette, hogy az MLSZ – ugyancsak kínjában – visszavonja a szabályt, a kispesti tulajdonos máris – valahol okkal – a pénzügyi kompenzáció szükségességét emlegette.

A gond az, hogy talán nincs olyan klub, amely a maga erejéből képes lenne a felszínen maradni, szinte csak olyan pénzből akarnak boldogulni, amiért különösebben nem kell megdolgozni. Pedig lenne más út is; igaz, mind fárasztó. Ilyen a topbajnokságokban is értékesíthető fiatalok nevelése.

A szomszédunkban a szerbek és a horvátok például öt év átlagában tíz-tizenegy millió euróért adnak el 20-22 éves játékosokat a futballban minőséget képviselő országokba, nálunk ugyanez a szám a milliárdokkal támogatott utánpótlás-nevelés ellenére alig haladja meg a félmillió eurót. És nem a támogatással van gond, hanem a cserébe nyújtott teljesítménnyel, valamint annak a számonkérésével. Ezek nélkül nem játszhat a jobb, hiszen nincsen még csak jó sem.