Hírek

2009.02.27. 11:08

Geráék az Arsenalnál, Halmosiék otthon

Gera Zoltán csapata, a Fulham az Arsenal otthonában, a Halmosi Pétert foglalkoztató Hull City pedig otthon, a Blackburn Rovers ellen lép pályára az angol labdarúgó Premier League hétvégi, 27. fordulójában.

BAMA

Hétközben mindkét gárda sikerrel vívta meg FA Kupa-mérkőzését, s immár a legjobb nyolc között jár, nem úgy a Blackburn, amely elvérzett a másodosztályú Coventry City ellen. A Fulhamhez és a Hullhoz hasonlóan az Arsenal is elkönyvelhetett egy  győzelmet, mégpedig egy rangosabb sorozatban: a Bajnokok Ligájában 1-0-ra verte az AS Romát.

Az éllovas, címvédő Manchester United ezúttal nem lép pályára, legalábbis a bajnokságban nem, vasárnap ugyanis a Wembley Stadionban  sorra kerülő döntőben próbálja megfosztani címétől a Ligakupa tavalyi győztesét, a Tottenham Hotspurt. A második helyen álló Liverpool és a harmadik Chelsea ugyanakkor bevetésen lesz: előbbi a kiesés ellen küzdő Middlesbrough otthonában szerepel, utóbbi pedig a hetedik Wigant fogadja.

Ezek is érdekelhetik