Hírek

2006.05.10. 16:44

Kuba és Kína védi majd az emberi jogokat

Magyarország nem, Kína viszont helyet kapott az ENSZ újonan megalakult Emberi Jogi Tanácsában.

BAMA

A Kofi Annan kezdeményezésére alakult testületben az ázsiai ország mellett helyet kapott Kuba, Szaúd-Arábia és Oroszország is, csupa olyan állam, amelyet rendszeresen bírálnak független szervezetek az emberi jogok megsértése miatt.

Az új testület felállását a szakértők mégis előrelépésnek értékelik, mivel a tagok közül kimaradtak olyan országok, mint Szudán és Líbia, melyek a tanács elődjében, az Emberi Jogi Bizottságban minden érdemi döntést megakadályoztak. Többek között ezért nem sikerült érdemben beavatkozni a darfúri válságövezetben, illetve az ugandai polgárháborúban.

Közép-Európát Szlovénia és Csehország képviseli, Románia, Lengyelország és Ukrajna mellett. Nyugat-Európából Németország, Svájc, Finnország, Franciaország, Nagy-Britannia és az ide sorolt Kanada nyert tagságot.

Ezek is érdekelhetik