2006.04.09. 19:37
Halálos voksolás
Cegléden meghalt egy 82 éves férfi voksolás közben. Az idős ember a feleségével érkezett nyolc óra körül a szavazókörbe, ám mielőtt leadta volna szavazatát rosszul lett, s elvesztette eszméletét. A mentők néhány percen belül megérkeztek a szavazóhelyiségbe, a férfi kórházba szállítás közben az életét vesztette.
Budapesten a reggeli órákban hat esetben riasztották rosszullét miatt a mentőket a szavazóhelyiségekhez. Négy alkalommal idős emberek rosszulléte miatt kellett a mentősöknek segítséget nyújtaniuk, két esetben sérüléshez hívtak orvosokat, szintén idős, nehezen mozgó választópolgárokhoz, akik elestek és megsérültek.
Solymáron a szavazatszámláló bizottság egyik tagjához kellett mentőt hívni, akit kórházba kellett szállítani, ezért behívták a szavazatszámláló bizottság póttagját; a voksolás zavartalanul folytatódott.
Budapesten a XXI. kerületben a 32. számú szavazókör épülete előtt demonstrációt tartottak. Miután a rendre utasított tüntetők a helyszínről eltávoztak, a szavazás zavartalanul folytatódott.
Fejér megyében Alsószentivánon egy választópolgár, miután leszavazott, visszatért a szavazóhelyiségbe, ahol figyelmeztetni kellett, hogy az újonnan vele érkezett szavazót nem segítheti a voksolásban.
A Borsod-Abaúj megyei Vágáshután előállítottak a rendőröket egy férfit, aki vélhetően vasárnap hajnalban betörte a szavazóhelyiségnek kijelölt művelődési ház ajtaját. A 26 éves férfi az épületben fűtőként dolgozik, szombaton este egy szórakozóhelyről nem hazafelé vette az útját, hanem feltehetően ittasan munkahelye felé, hogy a berögzült munkaköri feladatait elvégezze - mondták a helyi rendőrök. A bejárati ajtó azonban nem engedelmeskedett neki, így azt vállával benyomta. Az ajtót ugyan betört, de a szavazóhelyiségbe senki nem lépett be.