Hírek

2006.04.10. 19:17

Az MSZP három helyen lép vissza az SZDSZ javára

Igen gyorsan, már tegnap délben megegyezett egymással az SZDSZ és az MSZP a második fordulós választási együttműködésről.

Dreissiger Ágnes

A megállapodás értelmében a Szabad Demokraták Szövetsége és a Magyar Szocialista Párt kölcsönösen visszalépteti jelöltjeit – jelentette be a két párt vezetője hétfőn. Az elnökök több mint két órán át folytattak megbeszéléseket Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknél a Parlamentben. A tegnapi sajtótájékoztatón elhangzott, az SZDSZ 58 helyen állt a harmadik helyen, közülük a liberálisok 55 személyt léptetnek vissza az MSZP javára. Három helyen viszont az SZDSZ-es jelölt – Pető Iván (V.–XIII. kerület), Kuncze Gábor (Szigetszentmiklós) és Gegesy Ferenc (IX. kerület) indulhat versenybe MSZP-s támogatással. A kormánypártok arra szólítják fel saját szavazóikat, hogy a koalíció jelöltjeire szavazzanak – mondta Kuncze Gábor az SZDSZ elnöke. Hozzátette: öt helyen a két párt korábbi közös jelöltjeinek – Hankó-Faragó Miklós Szombathelyen, Szécsi Gábor Kecskeméten, Sándor Klára Szegeden, Balog József Kecskeméten, Kóka János Budapesten – van esélye nyerni. Ezeken a helyeken erős kampányt folytatnak majd. A politikus megjegyezte azt is, a következő két hétben összehangolják kampányukat.


Hiller István MSZP-elnök az egyeztetés után elmondta, a szocialista-liberális kampánystratégia jegyében közösen lépnek fel egymás eseményein. „A szavazók többsége vasárnap úgy döntött, hogy a koalíció folytassa a munkáját, és a két koalíciós párt mindent tegyen meg azért, hogy megalakulhasson a második Gyurcsány-kormány. A két koalíciós párt vette az adást” –  jegyezte meg. Hiller István újságírói kérdésre elmondta, hogy Gyurcsány Ferenc hajnalban felhívta Dávid Ibolyát, gratulált neki és a telefonbeszélgetésen Dávid megerősítette, hogy az MDF önállóan indul a második fordulóban, és nem segíti elő Orbán hatalomra kerülését. „Mi hiszünk neki” – fűzte hozzá. Arra a kérdésre, hogy vajon az MSZP koalíciót köt-e az MDF-fel, Hiller István azt mondta: „erről nem volt szó”.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!