Érdemes-e megjegyeznünk a pénzügyminiszter nevét?

Visszagondolva az elmúlt néhány évtizedre, nem sokat tévedünk, ha megállapítjuk: a magyar lakosság szinte minden évben újrakezdte az életét. Új szabályozók, új adók, új elképzelések tették lehetetlenné annak zökkenőmentes folytatását, amit az ember korábban valamiféle halvány reménnyel elkezdett.
A változás a rendszerváltás óta az új pénzügyminiszterek képében jelentkezik; mire megjegyezzük a nevüket, már le is váltják őket.
Másfél hete a kormányszóvivő, László Boglár kijelentette: „Manapság ritkán olvasni olyan cikket, amelynek egyetlen mondata sem igaz” – utalva egy a pénzügyminiszter menesztéséről szóló írásra. Most mégis itt az új miniszter, Veres János, aki megoldhatatlan dilemma előtt áll. Ha hosszú távon gondolkodik, megszorító intézkedéseket kell hoznia, s akkor az MSZP elveszíti a 2006-os választásokat, ha pedig népszerűeket hoz, összeomlik a gazdaság. Veres kinevezésében kódolva van a bukása, kezdetében ott a vége. Ám első kijelentése ebben az összefüggésben meglepő: „Továbbmegyünk azon a pályán, amelyet számunkra kijelöl a konvergenciaprogram”. Ezt a programot viszont elődje, Draskovics dolgozta ki. Ha folytatható, miért kell leváltani, ha pedig nem, miért megyünk tovább a pályán?
Talán a hagyomány miatt, hogy kijöjjön az egy évre jutó két pénzügyminiszter. Ez azonban, ha arra gondolunk, hogy a médiahajón a pénzügyminiszterek reggelije tömegrendezvény-jellegűvé válik, már a költségeket tekintve is egyre inkább aggasztó.