Kézilabda

2024.05.22. 20:43

A súlyos vereség ellenére is az élvonalban maradt a Békéscsaba– galériával, videóval

Kikapott a Kisvárdától, de a NEKA Fehérvár elleni vereségével az utolsó fordulótól függetlenül bennmaradt az élvonalban a Tappe-Békéscsabai Előre NKSE női kézilabda-csapata. A Békéscsaba szurkolói így végül mégis ünnepelhettek.

Gajdács Pál

A békéscsabaiaknál Pásztor Bettinát betegség miatt nem nevezték, így a kapuban Szabó Dóra kezdett.

Békéscsaba, kézilabda, Előre
Nagy volt a küzdelem a pályán, de sok volt a hiba is a Békéscsaba csapatánál. Fotó: Bencsik Ádám

Idegesen kezdtek a békéscsabaiak, az első hat percben legalább három kapitális hibát követtek el, amit a szabolcsiak kíméletlenül megbüntettek és nyolc perc elteltével már csak az ellenfél hátát nézték. Hat kettes várdai vezetésnél a hazaiak vezetőedzője időt is kért.

Megfelezte hátrányát a Csaba

Bejött az első lövése a frissen beállt Andela Zagarnak, majd a második is, így hamar megfelezte a hátrányát a Csaba. A várdaiak japán játékosa, Ajano Mihara remekül irányított, védekezésben pedig a Kozármislenyben hét gólig jutó Bencsik Bojána elöl pedig elszívták a levegőt. A félidő hajrájára ismét ellépett négy góllal a Kisvárda. Rác Sándor váltott a kapuban, a fiatal Madera-Domokos Claudiára hárult a szerep, hogy bravúrokat mutasson be. Kettőt védett is, de ezzel együtt is komoly hátrányban volt a csabai együttes. Nagyon igyekeztek a lila-fehérek, de erejükből így is csak arra futotta, hogy maradjon még minimális esély a második félidőre.

A szünet után tovább nyílt az olló, a Kisvárda már az addigi legnagyobb különbséggel, hat góllal vezetett. A Békéscsaba futott az eredmény után, a vendégek pedig Karnik Szabina vezérletével továbbra is magabiztosan játszottak. A 42. percben Rác Sándor igyekezett némi lelki fröccsöt adni tanítványainak, de hiába, innen valóban nagyon nehéznek tűnt a talpra állás. A hazai oldalon nagyon hiányzott a kapusteljesítmény, de úgy igazságos, ha megjegyezzük, hogy a védekezés is hagyott kívánni valót maga után. Rác Sándor megpróbálkozott a hét a hat elleni játékkal is, de ez sem vezetett eredményre. 

Az aulában ünnepeltek a Békéscsaba szurkolói

Az Előre az idény leggyengébb játékát nyújtotta a sokkal határozottabb, minden csapatrészben jobban kézilabdázó Kisvárda ellen. A szurkolók csalódottan vették tudomásul a vereséget, ám percekkel később már a békéscsabai sportcsarnok aulájában nagy ünneplésben részesítették a lányokat, ugyanis a nagy rivális NEKA kikapott az Alba Fehérvártól és kiesett az NB I.-ből.

Rác Sándor: – Sok gonddal küszködtünk a héten, többen, így például a kapus Pásztor Bettina és Gyimesi Kitti is beteg volt, akik nem edzettek. Mindent megpróbáltam, de semmi sem jött be. A bennmaradásnak nagyon örülök.

Józsa Krisztián: – Ezen a mérkőzésen ma minden összejött, a támadójátékunkban és a védekezésünkben és a kapusteljesítményre sem lehet panasz. Egy évet vártunk, hogy egy ilyen teljesítményt tudjunk nyújtani és ez a legfontosabb pillanatban sikerült.

Tappe-Békéscsabai ENKSE–Kisvárda Master Good SE 24–36 (11–16)

NB I.-es női mérkőzés. Békéscsaba, 900 néző. V.: Andorka, Hucker. Békéscsaba: Szabó D. – Horváth G. 1, Török F., Bencsik B. 3, Bencsik-Giricz 1, Kücükyldiz 4 (3), Kukely K. 2. Csere: Madera-Domokos, Tóth R. (kapusok), Borbély 4 (1), Zagar 4, Román 2, Szondi 1, Mayer 2, Gyimesi. Vezetőedző: Rác Sándor.

Kisvárda: MÁTÉFI – Akijama 4, KARNIK 7 (3), AJANO 5, Szabó Lili, NOVAK 6, Mérai 3. Csere: Szaracs (kapus), Siska, Djatevszka, Kovalcsik, MAKÓ 6, Juhász G. 3, Bucsi 2. Vezetőedző: Józsa Krisztián.

Kiállítások: 4, ill. 8 perc. Hétméteresek: 5/4, ill. 3/3.

Az eredmény alakulása. 8. p.: 2–6. 10. p.: 4–6. 13. p.: 6–9. 18. p.: 8–10. 24. p.: 8–13. 28. p.: 10–13. 34. p.: 12–18. 39. p.: 14–21. 49. p.: 19–27. 53. p.: 20–30. 59. p.: 23–35.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában