Labdarúgás

2024.01.13. 07:56

Tavasszal elmozdulnának az ötödik helyről a lila-fehérek

Bakulya Mihály

A listavezető gyulai csapat még meghaladta a csabai fiatalok szintjét. Fotó: Bencsik Ádám

Az ötödik helyen telel a Békéscsaba 1912 Előre II. csapata a Vármegyei I. osztályú bajnokságban. A lila-fehér gárda pozíciója picit csalóka, hiszen egy mérkőzéssel kevesebbet játszott le a riválisoknál, a szénási találkozóját ugyanis a tavaszi idény nyitánya elé hozta át a házigazdákkal egyetértésben. A nyári NB III.-as búcsút követően átalakult állománnyal és sok, felnőtt szinten „nulla kilométeres” ifjúval vágott az évnek Jakab Péter vezetőedző és segítője, Balog Zsolt.
– Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy a második csapatunk funkciója az osztályváltás ellenére sem változott. Elsődlegesen továbbra is a fiatalokat kívánjuk beintegrálni a felnőtt fociba, fontos azonban az első keretnél valamilyen okból kevesebb lehetőséget kapó játékosok versenyeztetése is, illetve mérkőzéslehetőség biztosítása számukra – nyilatkozta Jakab Péter, aki ezzel már arra is választ adott, hogy miként juthatott negyven játékos szerephez az évad során.
Akadt persze egy mag, amely az állandóságot jelentette, mellettük viszont szinte hétről hétre mások kaptak lehetőséget.
– Sokkal több fiatalt szerettem volna játszatni, de a szombati bajnokik egyáltalán nem kedveznek ennek, mert az ifjúsági csapataink is ezen a napon játszanak leggyakrabban – így a szakember. – Emiatt csak két ifikorú tudott sokat játszani, Orvos Levente, illetve Kuzma Hunor. A többiek mind idősebbek voltak, bár a felnőtt futball szempontjából ők is fiatalnak számítanak. Ezen a téren mindenképpen szeretnénk előrelépni a tavasz folyamán. Sajnos nem lesz nehéz, mert úgy látom, hogy több utánpótlásból kiöregedett labdarúgónk a váltás gondolatával foglakozik a téli átigazolási időszakban. Ez kicsit kaotikussá teheti a téli felkészülésünket, de remélem nem lesz nagyobb fennakadás és a fiatalokkal fel tudjuk majd tölteni a keretet.
A vezetőedző elégedetten értékelte az őszi idény hozományát, persze azért akadt hiányérzete is bizonyos meccsek kapcsán.
– Az őszi teljesítményünk nem túlságosan rossz, hiszen hét mérkőzést tudtunk megnyerni és csak hármat veszítettünk el, amiből két alkalommal az élen álló Gyula nőtt fölénk – jegyeztük a szavait. – A döntetlenek inkább hiányosságot mutatnak, ebben az összevetésben csak a szarvasi „iksz” mondható pozitívumnak, hiszen ott emberhátrányban tudtunk pontot szerezni, míg Nagyszénáson és Szeghalmon inkább pontokat hullajtottunk.
A szakember szerint éppen az említett meccsek miatt szorulnak a tabellán a Mezőhegyes mögé, azokkal a dobogó kézzel fogható közelségben lehetne, de ott van még a Nagyszénás elleni tavaszra áthozott második randevú is...
Jakab Péter hosszú idő után irányított megye-egyes gárdát. Természetesen kíváncsiak voltunk a bajnoksággal kapcsolatos véleményére is.
– A Gyula nagyon kilóg a mezőnyből, jó játékoskerettel rendelkezik és az anyagi háttér is magasabb szintre predesztinálja – mondta. – Valószínűleg a bajnoki címet már nem lehet elvenni tőle, a dobogós helyekért viszont még nagy harc várható, és nekünk is van esélyünk érmes helyezés elérésére. A tíz csapatban nagyon sok békéscsabai nevelés játszik, akik nélkül a bajnokság színvonala sokat esne. A vármegyei együttesek gyakran ferde szemmel nézik az Előre megjelenését, pedig nagyon sok közös tényező van, amit a riválisok sok esetben nem vesznek figyelembe.

Házi góllövőlista
7 gólos: Ilyés Tamás
5 gólos: Mágocsi Bence
4 gólos: Csák Albert, Pusztai Olivér, Rédling Kevin
3 gólos: Marik Soma
2 gólos: Máris Dominik, Tóth Bence
1 gólos: Bacsa Krisztián, Cservenák Csaba, Csikós Elek, Kóródi Nándor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában