Amatőr kupa

2023.12.01. 06:52

Szeghalmon folytatódik a darts tour

Harminckét hely már elkelt, tizenhat viszont még kiadó a Kecskeméti Kft.-Békés Vármegyei Amatőr Darts Kupa december 16-i szarvasi döntőjében.

Bakulya Mihály

Az előttünk álló szombaton a szeghalmi Stone Club ad otthont a selejtező sorozat ötödik állomásának, ahol újabb nyolc finalista személyéről hull le a lepel.

A tavaszi rendkívül sikeres vármegyei bajnokságot követően ezúttal a kupa nyújt több hetes őszi versenylehetőséget a dartsot nem igazolt játékosként, vagy szövetségi szabadidőskártyával űzők számára. Kondoros, Vésztő, Szarvas és Orosháza után ismét a Sárrét irányába kanyarodik a sorozat, ahol várhatóan a maximális 32 tagú mezőny küzd majd meg, de csak ennek a negyede érheti el a célját.

A résztvevők négyes csoportokban vívnak majd 3 nyert legig tartó körmérkőzést. Az itt elért helyezések alapján lesz kialakítva 32-es főtábla párosítása, ahol kieséses lebonyolítás mellett két meccset kell megnyerni az alapcél eléréséhez. A 16 közé jutásért 3, a következő körökben már 4 sikeres legig tart egy-egy párharc, a selejtezők fináléja pedig 5 nyert legig tart.

Az esemény névadó támogatója, Kecskeméti Csaba jóvoltából a Kecskeméti Kft.-Békés Vármegyei Amatőr Darts Kupa első nyolc helyezettje részesül igen komoly pénzdíjazásban, a legjobb négy versenyzőt díszes serleggel is elismerik a szervezők, míg a selejtezők legjobbjai emlékérmet kapnak. A díjak a döntőt lezáró ünnepi vacsora keretében kerülnek átadásra, nyilvános keretek között.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában