Kick-box

2023.11.23. 10:05

Halustyik Cintia ezüstérmes a világbajnokságon

A portugáliai Albufeira-ban zajló világbajnokság harmadik napján fokozódtak az izgalmak, a továbbjutók ugyanis éremközelbe érkeztek.

Gajdács Pál

HALUTYIK CINTIA ezüstérmes lett

Forrás: Beküldött felvétel

Persze, nem csak ők izgulnak. A WAKO világszövetségnél tisztújítás történt. Király Istvánt, a WAKO európai szövetségének elnökét ismét megválasztották alelnöknek és ismét tagja lett ennek a testületnek a sportolókat képviselő Mórádi Zsolt, ami a magyar kick-box helyét hűen tükrözi a világban.

A harmadik napon eldőlt, hogy több magyar is éremmel fog hazatérni Portugáliából. A formagyakorlatosok versenyén az első két nap alapján bebizonyosodott, hogy az előre jól begyakorolt programokon változtatni kell a bírói felfogás és pontozás miatt. Mindig veszélyes az ilyen jellegű akció, mert óriási a hibázási lehetőség. A kondorosi Litauszki László – aki a magyar csapatot edzőként segíti – elmondta, hogy mégis kénytelenek voltak ezt a lépést megtenni. A Contact KTHE Orosháza versenyzői, Brebovszky Zoltán és Kotvics–Varga Máté zenét váltottak, új technikákat tettek be, lesz ami lesz alapon. A döntés helyességét mutatta, hogy jobb pontszámok születtek az előző napokhoz képest. S ugyanezt tette a szintén orosházi Halustyik Cintia is, aki óriási kockázatot vállalva az utolsó órában változtatott zenés formagyakorlatban, ami bejött! Nagyon magas pontokat kapott és ezüstérmes lett! Joggal lehet bizakodni, hogy a három fiatal a csapatversenyen is eredményes lesz. Halustyik Cintia emellett egy 6. helyet is szerzett zenés fegyveres formában, Brebovszky Zoltán 5., Kotvics-Varga Máté 7. lett zenés formagyakorlatban.

A tatamin is nagy csaták folytak. A fiatal, újonc Viczián Dániel (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team) a mezőny legtapasztaltabb versenyzőjével, az olasz Gabriele Lanzilaóval mérkőzött a legjobb 4-be jutásért. Az elején még tudta tartani a lépést a rafinált olasszal, de egy fejrúgás megzavarta és ellenfele elhúzott. Dani kiesett, az olasz versenyző viszont a másik Viczián fiúval, a német válogatott Rolanddal csap majd össze.

A formagyakorlat válogatott

Debreczeni Dezső papírforma győzelmet aratott a portugál Francisco Ramos ellenében, s ezzel a legjobb négybe, vagyis érmes helyre jutott a masters 74 kg-os súlycsoportban. Következő ellenfele az első számú kiemelt olasz Fabrizio Gaverini lesz, aki fiatalabb, de a rutin feltétlenül a magyar versenyzőnél a nagyobb. 

Szintén a mastersek között lép tatamira a kondorosi Kovács Mariann – mindhárom tatamis szabályrendszerben. S mivel a mastersek csütörtökön a döntőket is leküzdik, remélhetőleg nem fog unatkozni, jó néhány mérkőzése várható. Érdekesség, hogy ellenfele mind kick-light, mind point-fighting szabályrendszerben ugyanaz, Sarah Randal (Új-Zéland) lesz majd.
Csütörtökön a battonyai Mezei Nikolett is küzdőtérre lép kick-light szabályrendszerben, a 65 kg-os súlycsoportban. Ellenfele a legjobb négybe jutásért a bolgár Katrin Gemkova lesz.
A csütörtöki program:

Kick-light szabályrendszer. 65 kg: Mezei Nikolett–Katrin Gemkova (Bulgária) 2. sz. tatami, 29.mérk.: a négy közé jutásért

Masters korosztály. +65 kg: Kovács Mariann–Sarah Randal (Új-Zéland) a döntőbe jutásért; 3 sz. tatami, 39.mérk.

Point-fighting szabályrendszer. Masters korosztály. 74 kg: Debreczeni Dezső–Fabrizio Gaverini (Olaszország) a döntőbe jutásért; 4. sz tatami, 41. mérk.
+65 kg: Kovács Mariann–Sarah Randal (Új-Zéland) a döntőbe jutásért; 4 sz. tatami, 3.mérk.

Light-contact szabályrendszer. Masters korosztály: Kovács Mariann–Maria Carillo Carrera (Nagy-Britannia) a döntőbe jutásért; 3. sz tatami, 16.mérk. 

 




 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában