Labdarúgás

2023.10.26. 14:11

Agresszívan nyomást akar gyakorolni az Előre II Szarvason

Hajrájához közeledik a Békés vármegyei I. osztályú bajnokság, amelyből ősszel még négy fordulót játszanak. A 11. kör összes összecsapását szombaton rendezik, élén a Szarvas–Békéscsaba II. ütközettel, melynek ugyanúgy megcserélték a pályaválasztói jogát, mint az Orosháza–Gyomaendrőd találkozónak.

Gajdács Pál

Következik a 11. forduló.

Fotó: Shutterstock

Október 28., szombat, 14.30

Szarvasi FC (3.)–Békéscsaba 1912 Előre II. (5.)

Sajben Gábor, a Szarvasi FC edzője: – A legutóbbi fordulóban kijött a Jamina erőssége, amely egy jól szervezett, agresszív csapat. Nehéz volt, de végül sikerült győzni. Bánjuk, hogy az első körben nem tudtuk a Békéscsabát legyőzni, mert azt a mérkőzést mi szúrtuk el. Az egyik legjobb, fizikálisan felkészített csapat a csabai. A játékosaimtól legfőképpen a győzni akarást fogom kérni. Remélem, hogy Bány Bence játékára már számíthatok.

Jakab Péter, a Békéscsaba 1912 Előre II. edzője: – A pályaválasztói jogcsere miatt ismét Szarvason játszunk. Az első őszi egymás elleni meccsünkön először döntetlent játszottunk. Bár nyerni szeretnénk, de ha ismét döntetlen lesz a vége, azzal is elégedett lennék. Az ifjúsági csapatból most többekre is számíthatok, és bízom a NB III.-as keretből is néhány visszajátszóra. A Szarvast jóval tapasztaltabb és összeszokottabb csapatnak tartom a mienknél, ott már kialakult egy mag. Mi hétköznap az U19-es együttessel edzünk és csak hétvégén csatlakoznak hozzánk az NB III.-asok. Azt a fajta hozzáállást várom, amit legutóbb Gyomaendrődön is tapasztaltam, ami pozitív irányba viheti el a mérkőzést. Agresszívan nyomást kell gyakorolni az ellenfélre.

Mezőhegyesi SE (4.)–Medgyesbodzás SE (9.)

Ács Levente, a Mezőhegyesi edzője: – Hétvégi ellenfelünk a Medgyesbodzás csapata lesz és ellenük is kimondottan éles mérkőzésre számítok, ahol véleményem szerint megint csak az apró részletekben fog rejleni a siker kulcsa. A legutóbbi mérkőzésünkön a hozzáállással maximálisan meg voltam elégedve, ez most is alap kell legyen minden játékosom részéről. A játékban elkövetett hibáinkat a heti edzések során igyekeztünk kozmetikázni. Szombaton kiderül, mit sikerül ebből a pályára felvinni és hogy tudtunk-e javulni ezen a téren.

Szeghalmi FC (10.)–Nagyszénás SE (6.)

Oláh Ferenc, a Szeghalmi FC edzője: – Hetek óta több nehézséggel küzdünk, sajnos egyre kevesebben is vagyunk. A sérültek lassan gyógyulnak, csak a találkozó napján dől el, kire is számíthatok majd. Ismerem és tisztelem az ellenfelet, nekik is vannak nehézségeik, de mi a saját játékunkra összpontosítunk. Természetesen győzelemre törekszünk, amihez megvan a tervünk, a fiúkon múlik, mi valósul meg belőle. A gondok ellenére bizakodó vagyok.

Jamina SE (8.)–Gyulai TFC (1.)

Varga Péter, a Jamina SE edzője: – Minden mérkőzésre egyformán készülünk, úgy, hogy megnehezítsük az aktuális ellenfelünk dolgát, de nekünk nem a Gyulát kell megverni. Mindent megteszünk majd a mezőny jelenlegi legjobb csapata ellen. Az a cél, hogy a csapategység megmaradjon, és függetlenül az eredménytől, ne törjön meg a lendületünk. Hazai pályán szeretnénk minél tovább meccsben maradni és igyekszünk úgy felhasználni ezt a mérkőzést, hogy az jó felkészülés legyen a következő két bajnokira.

Október 28., szombat, 16.00

Orosházi MTK-ULE (2.)–Gyomaendrődi FC (7.)

Buza Barnabás, az Orosházi MTK-ULE edzője: – Itthon játszunk majd, ami jó, de az nem, hogy elért minket az a hullám, amit nagyon nem szerettünk volna. A lábára rúgást kapó Miszlai László játéka kérdéses, Burai Dávid is sérült, Babolek Zoltán, beteg, Darida Ádám pedig kisárgult, még jó, hogy Papp Máté letöltötte az eltiltását. Próbáljuk a saját játékunkat játszani, és kontrollálni a mérkőzést. Tudjuk, hogy a gyomaendrődiek beállnak védekezni, és kontrákkal operálnak. Ha jönnek a gólok, akkor ezt a és a következő fontos mérkőzéseket is hozni fogjuk.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában