Atlétika

2023.07.10. 13:10

Négy csabai indulhat a budapesti világbajnokságon

Márton Anita- súlylökésben, Oláh Barbara 20 km-es gyaloglásban, Steigerwald Ernő és Nadj Levente a 4×400 m-es váltóban indulhat a Kopp Békéscsabai Atlétikai Clubot is képviselve az augusztus 19. és 27. között Budapesten sorra kerülő szabadtéri atlétikai világbajnokságon.

Gajdács Pál

Steigerwald Ernő (balra)

A Kopp Békéscsabai AC atlétái hozták az elvártat a szombaton zárult kétnapos 128. Atlétikai Magyar Bajnokságon. A Márton Anita révén megszerzett két arany mellett három ezüst és három bronzérem a termés.

Tóth Sándor a csabai klub igazgatója, vezetőedzője joggal lehet büszke atlétáira, hiszen – bár ez még nem tekinthető hivatalosnak, hiszen július 30-ra dől el, hogy a ranglistákon ki hány pontot szerzett – túl az érmeken az is eldőlni látszik, hogy négyen immáron a világbajnokságon lehetnek a Nemzeti Atlétikai Központ vendégei.

– Márton Anita diszkoszvetésben esélyt sem adott a riválisainak, mint ahogy a súlylökésben sem, a 18,40 méteres eredményével a vébén már döntőbe lehet jutni. Szépen helytállt a mindkét dobószámban induló fiatal Baukó Petra is. Oláh Barbara 22:05,04 perccel egyéni csúcsot gyalogolt ötezer méteren, de nemcsak az időeredményével, hanem a helyezésével is sok pontot szerzett, ezért a negyvenhetedikről a harminckilencedikre lépett előre a világranglistán, vagyis biztosan az ötvenben zár a vb-részvételt érően – mondta Tóth Sándor. – Most már teljes erővel készülhet, a héten itthon, jövő hétfőtől pedig a Sierra nevadai hegylánc magaslati edzőtáborában. Dicséret illeti a harmadik helyen célba érő még csak ifikorú Kovács Alexandrát is.

Tóth Sándor a sprinterekre sem panaszkodhat.

– Erdős Péter és Adorján László tanítványa, Steigerwald Ernő négyszázon a legjobbját futotta (46,63 – a szerző), és második lett, ezzel már biztosan futhat a vébén a 4×400-as váltó tagjaként, a kétszázon harmadik Nadj Levente pedig tartalékként lehet ott Budapesten. Ernőnek azonban előbb még a héten az észtországi U23-as Eb-n lesz jelenése. Karsai Gábor csaknem végig vezetett ötezer méteren, de végül a KSI-s Vörös Márk megelőzte. Neki a hétvégi szolnoki U20-as ob-n kell teljesíteni, ahol egyértelműen ő a szám favoritja. Bogdán Annabella gerelyhajításban mérsékeltebb teljesítményt nyújtott, de az 53,75 méteres eredménye így is bronzérmet ért. Mindent elértünk, amit terveztünk, és ennek köszönhetően ott végeztünk a legjobb magyar egyesületek között – összegezte a bajnokságot a csabaiak vezetőedzője.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában