Élmények és csalódások

Tóth Sándor az éppen négy évtizede megrendezett világbajnokságra akkori maratonfutó tanítványát, Zsilák Ilonát kísérte el.

– Nagyon jó közép- és hosszútávfutó volt, éppen akkor, negyvenegy évesen tért át a maratonfutásra és kivívta a részvételt, ahol a mezőny első felében végzett – emlékezett a kiváló szakember.

– A budapesti lesz a hatodik olyan világbajnokság, ahol tanítványom szerepel – mondta Tóth Sándor, aki már sorolta is az évszámokat és a helyszíneket: 1983-ban Helsinki, 1993-ban Stuttgart, 1995-ben Göteborg, 1997-ben Athén, majd 1999-ben Sevilla következett. – Arra is büszke vagyok, hogy ott lehettem a legelső világbajnokságon, amit az első időszakban négyévente, majd 1991-től kétévente rendeztek, rendeznek meg.

Tóth Sándornak az első, finnországi vébé a legemlékezetesebb.

– Akkor láthattam élőben először a legendás, kilencszeres olimpiai és nyolcszoros világbajnok rövidtávfutó és távolugró amerikai Carl Lewist és honfitársát, a négyszáz gát győztesét, Edwin Mosest. Mi magyarok nem szerepeltünk valami csodálatosan, egy negyedik helyet szereztünk a távolugró Szalma László révén. Csak azért nem lett bronzérmes, mert az amerikai Mike Conley kétszer is megugrotta a Szalma által a hatodik sorozatban teljesített nyolcszáztizenkét centit. Érdekes, hogy ez az eredmény akár most, Budapesten is elég lehet a döntőhöz. Amúgy Finnországban született egy magyar világbajnoki aranyérem, csak éppen a diszkoszvetésben győztes Bugár Imre nem Magyarország, hanem Csehszlovákia színeiben versenyzett.

Tóth Sándor számára a vébék egyik legemlékezetesebb pillanatát 1995-ben Göteborgban élte át.

– A tíz kilométeres gyaloglóversenyt az Ullevi Stadionon kívül rendezték. Mi edzők, a végén igyekeztünk be, és a célegyenessel szemben helyezkedtünk el. Megpillantottam az élen haladót, majd rögtön utána a tanítványomat, Rosza Máriát. Sajnos érzéki csalódás volt, mert a győztes mögött egyszerre többen érkeztek be a célba, Mari végül nyolcadikként, de olyan fantasztikus idővel, 42 perc 34 másodperccel, amit itthon azóta sem döntött meg senki. A legnagyobb csalódásom is a Mari versenyéhez kötődik. Két évvel később Athénban a selejtezőben megnyerte az előfutamát. Sokat vártunk tőle ezután, de a hihetetlen melegben megrendezett döntőben napszúrást kapott és nem tudta megismételni a korábbi eredményét.

Bár még július 30-ig várni kell, hogy lezárják a ranglistát, de már kijelenthető, hogy Békéscsabáról négy versenyző, a fedett pályán világbajnok súlylökő Márton Anita, a gyalogló-tanítvány, Oláh Barbara, a 4x400-as váltóban Steigerwald Ernő és Nadj Levente ott lesz a budapesti világbajnokságon.

– Nagy eredmények tartom ezt, hiszen ide kvalifikálnia magát nagyon hosszú út – hangsúlyozta a szakember. – Még a világbajnok Márton Anitának is sokat kellett küzdenie azért, hogy ott legyen a vébén, de mondhatom Oláh Barbarát is, aki egyenesen harcolt ezért a lehetőségért, amit meg is érdemel. Tőle azt várom húsz kilométeren, hogy a középmezőnyben végez és egyéni csúcsot megy. A két sprinter, Steigerwald Ernő és Nadj Levente könnyebb helyzetben volt, mert a vébén minden nemzet indíthat egy váltót, így nekik nem kellett külön kvalifikációs szintet teljesíteni. Bekerültek a legjobb hat magyar sprinter közé – amiért azért meg kellett küzdeniük – és a négyszer négyszázas és a vegyes váltóban szerepelhetnek.

Tóth Sándor ennyi év, ennyi nagy verseny után már nem nagyon szokta visszaszámolni a napokat, de azért vannak várakozásai.

– Csak azért szurkolok, hogy legyen egy óriási hangulat és mindenki érezze jól magát. És lássa minden más sportág, hogy mire képes az atlétika, mit tud kihozni majd a nézőkből.